Az első lépéstől az utolsó simításokig:
Fundamenta-Lakáskassza lakás-előtakarékosság
Mi a lakás-előtakarékosság?
Életünk talán egyik
legnagyobb beruházása saját otthonunk megteremtése. Az első lakás
megvásárlásával azonban nem szűnnek meg lakáscéljaink, hisz a család
bővülésével nagyobb lakásba kívánunk költözni, vagy éppen felújítani,
korszerűsíteni szeretnénk ingatlanunkat. Ezek a munkálatok mind komoly anyagi
teherrel is járnak, melyet megkönnyít, ha időben elkezdünk megtakarítani, hisz
így biztonságosan megvalósíthatjuk lakásálmainkat.
Ezért ajánljuk mindenki
figyelmébe a Fundamenta-Lakáskassza különböző futamidejű konstrukcióit.
A lakás-előtakarékosság olyan államilag támogatott megtakarítási forma,
amely havi rendszeres befizetés mellett, a megtakarítási idő végén kedvező hitellehetőséget is biztosít.
Így a lakással kapcsolatos tervei megvalósítására nagyobb keret áll majd
rendelkezésére, amely az alábbi 4 részből tevődik össze:
Havi megtakarítások + betéti
kamatok + állami támogatás + lakáscélú kölcsön
= teljes szerződéses összeg.
A lakás-előtakarékosság
sajátossága, hogy zárt rendszerben működik, azaz mind a betéti, mind a
hitelkamatok a teljes futamidőre rögzítettek. Így a vállalt havi pénzügyi
terhek előre jól kiszámíthatóak, és két jól elkülöníthető részből áll, egy
megtakarítási és hitelszakaszból. A lakáscélú betétgyűjtést az állam úgy
ösztönzi, hogy az éves megtakarítás
után támogatást nyújt az előtakarékoskodónak.
A megtakarítási idő
letelte után, amely a törvény szerint minimálisan 4 év, az előtakarékoskodó
módozattól függően évi 3,9%-os fix
kamatozású (THM 5,12-5,22%) lakáshitelt igényelhet a
lakás-takarékpénztártól.
Ideális megoldások
A sok lehetőség közül
Ön kiválaszthatja azt a konstrukciót, amely leginkább illeszkedik
elképzeléseihez.
Az alábbi táblázatban bemutatjuk, hogy a különböző megtakarítási időszakok
végén mekkora szerződéses összeg állhat rendelkezésére, mellyel megvalósíthatja
lakásterveit.
Szerződéses összeg (Ft): a tervezett
betét, állami támogatás, kamatok és a felvehető kölcsön összege. Ön erre az
összegre köt szerződést, s a kiutaláskor (megtakarítási időszak után 3
hónappal) ezt az összeget fogja megkapni, ha a hitelrészt is igénybe veszi.
Gyors - a futamidő 4 év 4
hónap
| Havi megtakarítás(Ft/hó) | Saját befizetés összesen (Ft) (A) |
Állami támogatás és kamat (Ft) (B) |
Lakás- kölcsön (Ft) (C) |
Szerződéses összeg (Ft) (A + B + C) |
Törlesztés 65 hónapon keresztül (Ft) |
| 20.000 | 980.000 | 321.843 | 1.918.157 | 3.220.000 | 34.132 |
| 15.000 | 735.000 | 242.095 | 1.432.905 | 2.410.000 | 25.546 |
| 10.000 | 490.000 | 160.917 | 959.083 | 1.610.000 | 17.066 |
| 5.000 | 245.000 | 80.452 | 474.548 | 800.000 | 8.480 |
Normál - a futamidő 4 év 11 hónap
| Havi megtakarítás (Ft/hó) |
Saját befizetés összesen (Ft) (A) |
Állami támogatás és kamat (Ft) (B) |
Lakás- kölcsön (Ft) (C) |
Szerződéses összeg (Ft) (A + B + C) |
Törlesztés 78 hónapon keresztül (Ft) |
| 20.000 | 1.120.000 | 372.211 | 2.077.789 | 3.570.000 | 31.416 |
| 15.000 | 840.000 | 279.153 | 1.550.847 | 2.670.000 | 23.496 |
| 10.000 | 560.000 | 186.106 | 1.033.894 | 1.780.000 | 15.664 |
| 5.000 | 280.000 | 93.046 | 516.954 | 890.000 | 7.832 |
Hosszú - a futamidő 8 év 2 hónap
| Havi megtakarítás (Ft/hó) |
Saját befizetés összesen (Ft) (A) |
Állami támogatás és kamat (Ft) (B) |
Lakás- kölcsön (Ft) (C) |
Szerződéses összeg (Ft) (A + B + C) |
Törlesztés 121hónapon keresztül (Ft) |
| 20.000 | 1.900.000 | 673.028 | 3.676.972 | 6.250.000 | 38.750 |
| 15.000 | 1.425.000 | 504.811 | 2.750.189 | 4.680.000 | 29.016 |
| 10.000 | 950.000 | 336.502 | 1.833.498 | 3.120.000 | 19.344 |
| 5.000 | 475.000 | 168.257 | 916.743 | 1.560.000 | 9.672 |
Fontos
Amennyiben Ön havonta 20 ezer forintnál többet szeretne megtakarítani, vagy a maximális szerződéses összegnél nagyobb összegre van szüksége, a többi családtagja részére is köthet szerződést. Így megtöbbszörözheti az állami támogatást!
Előnyök az Ön számára:
-
Magas és garantált betéti
hozamok a teljes futamidőre (akár évi
10,56% is lehet).
- A megtakarítási szakasz
lejártát követően kedvező hitelfelvételi lehetőség.
- A hitelkamat alacsony és a
teljes futamidőre rögzített, évi 3,9%. (THM 5,12-5,22%).
- A szerződéses összegen belül a
betét és hitel aránya 40-60%, tehát Ön nagyobb összeget vehet fel hitelre, mint
a kamatokkal és állami támogatással növelt megtakarítása.
-
Vissza nem térítendő állami
támogatás.
- Az igénybe vehető támogatás
családon belül megtöbbszörözhető.
- Ön bármely futamidőt választja,
mentesül a 20%-os kamatadó megfizetés
alól.
-
Biztonságos, mert befektetését az Országos Betétbiztosítási Alap biztosítja.
Nézzünk egy példát!
Ön 4 év és 1 hónapon át
havi 20 000 Ft-ot fizet be lakástakarék számlájára.
Így az összes befizetése 980
000 Ft, melyre összesen 321 843 Ft kamat és
állami támogatás jár. Ez a befektetés 4 év és 1 hónapon át évi 10,56% garantált
hozamot biztosít! A megtakarítási időszak lejáratkor ezen felül Ön 1 918 157 Ft összegű
hitelt igényelhet fix évi 3,9%-os kamatra (THM 5,12-5,22)%.
Ebben az esetben Ön
3 220 000 Ftszerződéses összegre köt szerződést.
Fontos tudni!
8 éves megtakarítás
esetén (Hosszú futamidő) a számlaegyenleg állami támogatással együtt nem csak
lakáscélra, hanem bármire, autóvásárlásra, utazásra stb. is fordítható.
Kinek érdemes takarékoskodnia?
Mindazoknak,...
- akik első lakásuk megvásárlását tervezik,
- akik a jövőben lakást vagy házat szeretnének cserélni,
- akik jelenlegi lakásukat, házukat szeretnék felújítani, átalakítani, korszerűsíteni,
- akik gyermekeik jövőjéről szeretnének gondoskodni,
- akiknek még nincs konkrét elképzelésük, de élni szeretnének az állami támogatás lehetőségével, és csak később döntenek arról, hogy milyen célra használják fel lakás-előtakarékossági betétjüket.
Biztonság
Az Ön megtakarítása
biztonságban van hitelintézetünknél. A garanciát nem csak a PSZÁF által is
folyamatosan vizsgált prudens működés, és a tőkeerős nemzetközi tulajdonosi
háttér, hanem az Országos
Betétbiztosítási Alap biztosítása is jelenti.
Ha többet szeretne megtudni
arról, hogyan vigyázunk az OBA-val együtt az Ön pénzére, mit jelent a
betétbiztosítás, milyen pénzügyi garanciákat vállal a biztosítóintézet,
látogasson el a www.oba.hu weboldalra!
Online igénylés esetén,
adatait biztonságosan kezeljük, cégeink fejlett technikai háttere, kimagasló
biztonsági rendszere a biztosíték arra, hogy mind az Ön adatai, mind pedig az
Ön pénze tökéletes biztonságban van.
Fundamenta-Lakáskassza Zrt.
A
Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(Fundamenta-Lakáskassza Zrt.) 2003. július elseje óta működik jelen formájában,
a Fundamenta Rt. és a Lakáskassza-Wüstenrot Rt. fúziója nyomán.
A társaság többségi tulajdonosa a 75 éves múlttal rendelkező Bausparkasse
Schwäbisch Hall AG, az ügyfelek számát tekintve Európa legnagyobb
lakás-takarékpénztára, amely a világ számos országában alapított már sikeres
leányvállalatot, így Csehországban, Szlovákiában, Romániában, sőt Kínában is.
Részvényesek továbbá még az Ausztriában és Németországban szintén nagy
hagyományokkal rendelkező Wüstenrot csoport, a Generali-Providencia Biztosító
Zrt., a UniCredit Bank Hungary Zrt., valamint a Magyarországi Volksbank Zrt.
Online szerződéskötéshez kattintson ide!






