Főbb adatok1:
|
„A gazdasági visszaesés immár a maga teljességében elérte Kelet-Közép-Európát. A helyzet ugyan országról-országra nagyfokú eltérést mutat, de a kereslet visszaesése mindenhol közös. Úgy véljük, hogy a gazdasági helyzet nehéz marad az elkövetkezendő hónapok során, de nem osztjuk a régióra vonatkozó vészjósló előrejelzéseket. Lakossági pénzintézetként minden országban szoros kapcsolatunk van a reálgazdasággal. Nagy ütemben javul és válik egyre pontosabbá a lakossági és a vállalati ügyfelekről alkotott képünk, amelynek révén hatékony lépéseket tudunk tenni annak érdekében, hogy a bankot és ügyfeleinket is átkormányozzuk a válságon. Továbbra is valljuk, hogy a régióban esetlegesen bekövetkező további gazdasági visszaesést kiváló üzleti modellünk ellensúlyozni tudja” – értékelte az eredményeket Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója.
Az eredményekről röviden
A 2009. év első hat hónapjában az Erste Group üzemi eredménye 1776,4 millió eurót ért el, amely 19,1 százalékos bővülést jelent a 2008 első félévi 1491 millió euróhoz képest. A növekedés elsősorban a nettó kamatbevétel erőteljes bővülésének köszönhető, hiszen ez a tétel 8,6 százalékkal 2505,3 millió euróra nőtt, amely ellensúlyozta a nettó jutalékbevétel terén jelentkező 11,4 százalékos (888,2 millió euróra történő) visszaesést. A kitűnő (86,1 százalékkal 343,1 millió euróra ugró) kereskedési eredmény szintén hozzájárult az üzemi bevétel 7,0 százalékkal 3492,6 millió euróról 3736,6 millió euróra történő bővüléséhez. A működési költségek 2,1 százalékkal csökkentek: 1960,2 millió euróra a korábbi 2001,6 millió euró után. Így a költség/bevétel ráta jelentősen, 52,5 százalékra javult tavalyi első félévében mért 57,3 százalékkal szemben.
A kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 22,7 százalékkal visszaesett, és elsősorban a magasabb kockázati költségek miatt (a kockázati tartalékolás az első hat hónap során több mint megkétszereződve 892,1 millió eurót tett ki) 492,1 millió euróra csökkent,.
A tőkemegtérülési ráta (pénzeszközökre vetítve, vagyis az ügyfélbázist érintő lineáris amortizáció leírása után) a 2008. első félévi 15,2 százalékról (mérleg szerint 14,7 százalékról) a jelenlegi 11,6 százalékra csökkent (mérleg szerint 11,2 százalékra).
A részvényenkénti megtérülés (a pénzeszközökre vetítve) 2009 első félévében 1,41 eurón (mérleg szerint 1,35 eurón) állt az egy évvel korábbi 2,10 euróhoz (mérleg szerint 2,03 euróhoz) viszonyítva.
A 2008. év végéhez képest a mérlegfőösszeg 1,4 százalékkal 204,2 milliárd euróra bővült.
2009 áprilisában az Erste Group névértéken számolva összesen 1,76 milliárd euró tőkebevonást hajtott végre, amelyből 1,224 milliárd eurót az osztrák kormány, a fennmaradó 540 millió eurót pedig magánbefektetők jegyezték le.
A kockázattal súlyozott eszközök állományában bekövetkezett bővülés ellenére a hitelkockázattal összefüggő tőkemegfelelési ráta a 2008. év végi 10,1 százalékról 11,1 százalékra javult 2009. június 30-ig az osztrák kormány által lejegyzett 1,76 milliárd eurós részvénypakettnek köszönhetően, így a törvény által meghatározott 8,0 százalékos minimum elvárást kényelmesen meghaladó értéket mutatott. A hitelkockázattal összefüggésben a tier 1-es tőkeráta 8,4 százalékon állt 2009. június 30-án a 2008. év végén jegyzett 7,2 százalékkal szemben.
Kilátások
„Bár az egyes gazdasági mutatók további romlása a kockázati költségek emelkedéséhez vezetett, továbbra is az a meggyőződésünk, hogy továbbra is sikeresek leszünk üzleti modellünk megvalósításában. Ezt a várakozásunkat a bankcsoport regionális tevékenysége, a lakossági, a kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati szegmens közti ideális egyensúly, hosszú távra fókuszáló sratégiánk, és jól kiegyensúlyozott hitel/betét rátánk is alátámasztja” – jelentette ki Andreas Treichl a kilátásokkal kapcsolatban.
Üzletági beszámolók
Kelet-Közép-Európa
A kelet-közép-európai
üzletág eredményei főként a Česká spořitelna, a Slovenská sporiteľňa, az Erste
Bank Hungary, a Banca Comercială Română, az Erste Bank Croatia, az Erste Bank
Serbia és az Erste Bank Ukraine lakossági, valamint kis- és középvállalati üzletágából
származnak. A Csoportszintű Piacok – vagy a Csoportszintű Nagyvállalatok –
valamint a befektetési banki területek által elért eredmények a megfelelő
szegmenseknél kerültek feltüntetésre.
Csehország
A csehországi lakossági és kis- és középvállalati üzletág nettó
kamatbevétele 9,0 millió euróval, 1,8 százalékkal nőtt (az árfolyamhatásokkal
korrigálva 8,8 százalékkal) a 2008 első félévi 511,7 millió euróról 520,7
millió euróra, amely a betéti termékekbe történő folyatódó pénzáramlásnak,
valamint a hitelüzletág egyes területei növekedésének következménye. A nettó
kamatbevételt negatívan érintette a piaci kamatok visszaesése, hiszen az
alapkamat a 2008 első félévi 3,75 százalékról a vizsgált időszak végéig 1,5
százalékra csökkent. A nettó jutalékbevétel 1,5 százalékkal, a 2008 első félévi
206,4 millió euróról 203,2 millió euróra csökkent. Az árfolyamhatások nélkül
azonban az eredmény 5,3 százalékos javulást mutat, főként a hitelüzletág és a
pénzforgalmi-átutalási szolgáltatások felfutása nyomán. A működési költségek
349,7 millió eurós értéke 22,7 millió euróval, 6,1 százalékkal az előző évi
szint alá csúsztak vissza a devizaárfolyam alakulásának köszönhetően. Az
árfolyamhatásoktól megtisztítva a működési kiadások a költségcsökkentési
intézkedéseknek köszönhetően az előző évi szinten stagnáltak. A kereskedési
eredménynek az előző évi 13,2 millió euróról 21,2 millió euróra történő
növekedése a devizaüzletág bővülésének köszönhető. Összességében az üzemi
eredmény 395,5 millió euróra nőtt, 36,6 millió euróval, 10,2 százalékkal meghaladva
a 2008 első félévében elért 358,9 millió eurós eredményt. Az árfolyamhatásoktól
megtisztítva az üzemi eredmény 17,8 százalékos javulást mutatott. Az előző
évihez képest jelentősen növekvő kockázati céltartalékolás (48,9 millió euróról
111,6 millió euróra) jól tükrözte a folytatódó pénzügyi válság folyományaként
megnövekedett tartalékképzési igényeket, ami elsősorban is a kis- és
középvállalati üzletágban jelentkezett. Az egyéb eredmények terén elszenvedett
13,6 százalékos (az árfolyamhatással korrigáltan 21,5 százalékos) visszaesés az
előző évi -51,4 millió euróról -58,4 millió euróra nőtt az értékpapír-állomány
értékeltségi követelményei és egyéb pénzügyi befektetések miatt. A kisebbségi
érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 35,0 millió eurós, azaz 14,8
százalékos (az árfolyamhatásokkal kiigazítva 8,9 százalékos) veszteséget mutat,
így ezen a soron 175,6 millió euró jelentkezett a 2008 hasonló időszakában mutatott
206,1 millió euró után. A költség/bevétel ráta 46,9 százalékon állt (szemben a
2008 első félévi 50,9 százalékkal), a tőkemegtérülési ráta pedig 38,6
százalékot mutatott (az előző évi 52,6 százaléka után).
Románia
A romániai lakossági
és kis- és középvállalati üzletág nettó kamatbevételének növekedéséhez nagyban hozzájárult
a divízió felfutása 2008 első három negyedévében. Az kamatbevétel 2009 első
félévében 356,7 millió euróról 383,9 millió euróra gyarapodott (7,6
százalékkal, a devizahatással kiigazítva 23,2 százalékkal bővülve). A
kereskedési eredmény 15,6 millió euróról 5,1 millió euróra történő visszaesése
főként a lej leértékelődése nyomán bekövetkezett negatív átértékelődési
hatásoknak tudható be. A nettó jutalékbevétel 128,5 millió euróról 77,7 millió
euróra csökkent. (A visszaesés 39,5 százalékos, az árfolyamhatással kiigazítva
30,8 százalékos). A jelentős visszaesés egyrészt az alacsonyabb pénzforgalmi
szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakra vezethető vissza, másrészt a hitelüzletág
új szerződésállománya a 2008 negyedik negyedévi volumenhez képest jelentős visszaesést
szenvedett el, s ez hasonló mértékű negatív hatással járt a hitelüzletágból
származó díjbevételre. A működési költségek a maguk 200,7 millió eurós
értékével jelentősen, 10,8 százalékkal az előző évi 225,1 millió euró alá
zuhantak. Az árfolyamhatással korrigálva azonban 2,1 százalékos növekedés volt
tetten érhető. A növekedés a fiókhálózat bővülésével (64 új egység nyílt az
előző év hasonló időszakához képest) és a magasabb IT-költségekkel magyarázható,
míg a személyzeti kiadások visszanyesése részben ellensúlyozta a növekedést. Az
egyéb eredmények terén elért jelentős, 37,6 millió eurós javulás jórészt a
feleslegessé vált céltartalékok és a piaci értéken nyilvántartott portfólió
2008. évi negatív értékeltségi követelményének tudható be. A 266 millió euróra
rúgó stabil üzemi eredményt (amely a devizahatásokkal korrigálva 10,4
százalékos bővülést jelent) annak ellenére sikerült elérni, hogy – főként a
lakossági üzletágat érintve – a kockázati céltartalékok jelentős mértékben, a
2008 első félévi 39 millió euróról 169,8 millió euróra, vagyis 130,8 millió
euróval emelkedtek. E számadatok összevetésekor érdemes figyelembe venni, hogy
a 2008 első félévében regisztrált kockázati költségeket a csoportszintű
tartalékokból felszabadított 25,2 millió eurós összeg javította. A
céltartalékok mértéke az elmúlt hónapok során, a piacon általánosan
tapasztalható tendencia miatt emelkedett meg (a pénzügyi válság, a növekvő
munkanélküliség, a lejnek az euróval szemben történő gyengülése nyomán). A
kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 74 millió euró, ami 59,6
millió eurós (44,6 százalékos, az árfolyamhatással korrigáltan pedig 36,6
százalékos) visszaesést jelent az előző évi 133,6 millió euróhoz viszonyítva. A
költség/bevétel ráta az előző évi 44,9 százalékról 43,0 százalékra javult, a
tőkemegtérülési ráta pedig 26,7 százalékon állt.
Szlovákia
A 2009 első félévében elért 175,5 millió euróval a szlovákiai leányvállalat
lakossági, valamint kis- és középvállalati üzletágában keletkezett nettó
kamatbevétel 14,5 millió euróval, azaz 9,1 százalékkal nőtt az előző év hasonló
időszakához képest (a devizahatással korrigálva 2,2 százalékkal). A lakossági
hitel- és betétállomány bővülése, valamint – az euró bevezetése következtében
meglépett – sorozatos alapkamat-csökkentés és a pénzpiacokon tapasztalt
trendnek hatottak a nettó kamatbevétel alakulására az idei esztendő első
felében. A 2008 első félévében jelentkező 51,2 millió eurós nettó
jutalékbevétel 50,7 millió euróra változott 2009 első hat hónapjában (1,0
százalékos, devizahatással korrigálva pedig 7,2 százalékos csökkenést mutatva).
A visszaesés a devizaüzletágban és az eszközmenedzsment terén kalkulált
alacsonyabb díjbevételnek tudható be, de az a rendelkezés is hátrányosan
érintette ezt a területet, mely szerint 2009. augusztus 30-ig tilos díjat
szedni a készpénzműveletek után. A kereskedési eredmény 8,4 millió euróval a
2008 első félévi 9,9 millió euróról 1,5 millió euróra történő visszazuhanása az
euróbevezetés miatt a devizaüzletág megszűnésével és a származékos termékekből
származó bevétel zsugorodásával magyarázható. A kockázati céltartalékok
megemelése jól tükrözte a piaci környezet romlását az előző év első félévéhez
viszonyítva: a kockázati céltartalékok 55 millió euróra rúgtak az idei év első
hat hónapjában, több mint készteresükre duzzadtak az előző év hasonló
időszakához képest (amikor 22,4 millió euró szerepelt ezen a soron). A működési
költségek 9,9 millió euróval 123,5 millió euróról 133,4 millió euróra (tehát 8
százalékkal, a devizahatásokkal korrigálva pedig 1,1 százalékkal) növekedtek
elsősorban az IT-költségek emelkedése miatt. Az egyéb eredmények terén
tapasztalt visszaesés az értékesítési célú állomány értékelési előírásaival
magyarázható, így ezen a soron 16,5 millió eurós veszteség mutatható ki, ami
9,8 millió euróval több az előző év hasonló időszakának adatánál. A kisebbségi
érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 17,9 millió euró (-69 százalékos változás
2008 első félévéhez viszonyítva), a tőkemegtérülési ráta pedig 8,2 százalék
lett. A költség/bevétel arány 58,6 százalékra emelkedett az előző év hasonló
időszakában jelentkező 55,7 százalékkal szemben.
Magyarország
Magyarországon a lakossági, valamint kis- és középvállalati üzletág nettó
kamatbevétele a 2008 első félévi 135,0 millió euróról 159,8 millió euróra
növekedett. A nettó jutalékbevételnél a 2008 első félévi 65,2 millió euróról 38,8
millióra történő 26,4 millió eurós (vagyis 40,5 százalékos, a devizahatásokkal
korrigáltan pedig 32,1 százalékos) visszaesés fő oka az volt, hogy csökkent az
értékpapír-kereskedelmi tevékenység hozzájárulása az eredményhez. A kereskedési
eredmény az előző évi 8,1 millió euróról 12,4 millió euróra (vagyis 53,1
százalékkal, az árfolyamhatásokkal korrigáltan pedig 74,9 százalékkal) történő
növekedésével együtt a tavalyi 93,3 millió eurós üzemi eredmény az idei első
félévben 105,8 millió euróra bővült, azaz 13,4 százalékkal (az árfolyamhatásokkal
korrigáltan 29,5 százalékkal) növekedett. A működési költségek 105,3 millió
euróra rúgtak, az előző évinél 9,7 millió euróval kevesebbre, vagyis 8,5 százalékkal
csökkentek, ugyanakkor az árfolyamhatással korrigáltan 4,5 százalékkal
növekedtek, amelynek egyik magyarázata a megnövekedett marketingköltségekben
keresendő. A személyi kiadások az előző évi szinten maradtak. A költség/bevétel
ráta jelentősen javult: a 2008 első félévi 55,2 százalék után idén 49,9
százalékra csökkent. A magyarországi általános piaci helyzet és a
devizaárfolyam ehhez kapcsolódó trendje szintén a magasabb kockázati
céltartalékolás irányába mutatott (a 2008 első félévi 29,0 millió euróról 60,1
millió euróra). A kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 13,7
százalékos visszaesés után 47,9 millió euróról 41,3 millió euróra csökkent. A
devizahatásokkal korrigáltan az eredmény lényegében változatlan maradt 2008
első félévéhez viszonyítva. A tőkemegtérülési ráta 21,9 százalékon állt.
Horvátország
A horvát lakossági és kis-és középvállalati üzletág üzemi eredménye 3,4
százalékkal (az árfolyamhatással korrigálva 5,0 százalékkal) bővülve a 2008
első félévi 70,9 millió euróról 73,3 millió euróra javult. A kielégítő üzleti
tendenciák folyatódása mellett a montenegrói Opportunity Bank 2009 második
negyedévében először szerepelt a kimutatásokban, így már hozzá tudott járulni
az időszak eredményeihez, méghozzá 1,8 millió euró értékben. Az Opportunity
Bank mérlegfőösszege 164 millió euró volt az időszak végén, a pénzintézet 14
bankfiókkal és 213 munkatárssal rendelkezik. Az Erste Bank Croatia nettó
jutalékbevétele alig maradt el a tavalyi 37,3 millió eurótól, 2,1 százalékkal
(az árfolyamhatással korrigálva 0,5 százalékkal) csökkenve 36,5 millió euró
lett, ami leginkább az értékpapír-kereskedelmi üzletág visszaesésével
magyarázható. A kereskedési eredménynek a 2008 első
félévi 4,8 millió eurós értékéről 1,4 millió euróra történő zsugorodása az
Erste Card Club eredményének szerepeltetése miatt alakult ki. A
megnövekedett irodai és IT-kiadások miatt a működési költségek kismértékben, 4
százalékkal (az árfolyamhatással korrigálva 5,6 százalékkal) 65,5 millió euróra
emelkedtek, szemben az előző év első hat hónapjában elért 63,0 millió euróval.
A költség/bevétel ráta változatlanul 47,2 százalékot mutatott. A kisebbségi
érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség az idei első félévben 23 millió
euró lett a 2008 hasonló időszakában jelentett 29,4 millió euró után, ami 21,8
százalékos, az árfolyamhatással korrigálva pedig 20,6 százalékos visszaesésnek
felel meg. A tőkemegtérülési ráta a 2008 első félévi 38,0 százalékról 23,6 százalékra
esett vissza.
Szerbia
2009 első félévében az Erste Bank Serbia 8 százalékkal (az árfolyamhatással
korrigálva 24,4 százalékkal) 14,6 millió euróról 15,8 millió euróra növelte
nettó kamatbevételét. A gazdasági trendeket visszatükrözve a 4 millió euróra
rúgó kockázati költségek meghaladták az előző évi 2,9 millió eurót. A
pénzforgalmi tranzakciók stabil volumenének és a hitelüzletágból származó
díjbevétel jelentős mértékű növekedésének köszönhetően a nettó jutalékbevétel
3,4 millió euróról 38,8 százalékkal 4,8 millió euróra bővült (az
árfolyamhatással korrigálva pedig 59,8 százalékkal). A kereskedési eredményben
bekövetkezett 1,1 millió euróról 1,5 millió euróra történő javulás (ami
megfelel 27,7 százalékos, árfolyamhatással korrigálva pedig már 47,0 százalékos
növekedésnek) a devizaüzletág nagyobb mértékű hozzájárulásának köszönhető. A
működési költségek 0,7 millió euróval, azaz 4,3 százalékkal 15,6 millió euróra
csökkentek az előző évi szintről. Azonban az árfolyamhatással korrigált
számadat 10,1 százalékos növekedést jelez, amelynek elsődleges magyarázata a
személyi költségekben rejlik (a magasabban képzett munkatársak magasabb
fizetést kaptak). A költség/bevétel ráta 85 százalékról 70,9 százalékra javult.
Az üzemi eredmény a 2008 első féléves 2,9 millió euróról több mint
megkétszereződve 6,4 millió euróra ugrott. Ennek ellenére a kisebbségi
érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 1,3 millió euró lett a tavalyi első
félévben elért 2,2 millió eurótól elmaradva, amely egy üzletrész 2008 első
félévi értékesítéséből származó pozitív hatás eredményeként jött létre. A tőkemegtérülési
ráta 5,3 százalék lett.
Ukrajna
2008 első félévével összehasonlítva az Erste Bank Ukraine 17,9 millió
euróról 0,2 millió euróval 18,1 millió euróra, vagyis 0,9 százalékkal (az
árfolyamhatással korrigálva 43,4 százalékkal) növelte üzemi bevételét. A nettó
kamatbevétel a 2008 első félévi 12,3 millió euróról 14,3 millió euróra nőtt (17
százalékkal, az árfolyamhatással korrigálva pedig 66,1 százalékkal nőtt). A
technikai beszámolóban bekövetkezett módosítás következményeként a nettó
jutalékbevételben 1,6 millió euróról 0,1 millió euróra történő visszaesés
jelentkezett. A kereskedési eredmény elhanyagolható mértékben, a 2008 első
félévi 4,1 millió euróról 3,7 millió euróra csökkent. A működési kiadások 25,3
százalékkal zuhantak, a 2008 első félévi 25,5 millió euró után 19,1 millió
euróra rúgtak az idei első félévben. Az árfolyamhatással korrigáltan azonban
már 6,2 százalékos növekedés látszik, amelynek egyik oka a bankban 2009 első
félévében végrehajtott karcsúsítás volt. Az intézkedések között szerepelt a
fiókhálózat bővítésének leállítása, valamint mintegy 300 alkalmazott
elbocsátása. Az üzemi eredmény 6,6 millió euróval -1,0 millió euróra javult az
előző év első félévében elszenvedett 7,6 millió eurós veszteség után. A
kockázati céltartalék drasztikus mértékben, 36,1 millió euróval 38,4 millió
euróra bővült 2009 első félévében jórészt az ukrán piaci környezet negatív
fejleményei nyomán a hitelállományban bekövetkezett minőségromlás miatt.
Összességében a kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség az előző
év hasonló időszakához képest 31,4 millió euróval esett vissza az idei első
félévben, így a tavalyi -6,8 millió euró után -38,2 millió euró lett.
Devizaárfolyamok alakulása
| Időszak végi árfolyamok | Átlagos árfolyamok | |||||||||||
| Euró devizaárfolyam | 2009 június | 2008 december | Változás | 2009 jan-jún | 2008 jan-jún | Változás | ||||||
| CZK/EUR | 25,88 | 26,88 | 3,7% | 27,16 | 25,35 | -7,1% | ||||||
| RON/EUR | 4,21 | 4,02 | -4,6% | 4,23 | 3,68 | -15,2% | ||||||
| HUF/EUR | 271,55 | 266,70 | -1,8% | 290,24 | 252,41 | -15,0% | ||||||
| HRK/EUR | 7,27 | 7,36 | 1,1% | 7,38 | 7,26 | -1,6% | ||||||
| RSD/EUR | 93,96 | 89,73 | -4,7% | 94,05 | 81,56 | -15,3% | ||||||
| UAH/EUR | 10,90 | 10,85 | -0,5% | 10,61 | 7,51 | -41,2% | ||||||
| Pozitív változás = felértékelődés az euróhoz képest; negatív változás = leértékelődés az euróhoz képest | ||||||||||||
Melléklet
I. Az Erste Group EREDMÉNYKIMUTATÁSA (IFRS szerint)
II. AZ ERSTE GROUP MÉRLEGADATAI (IFRS SZERINT)
III. Üzletági beszámoló – ERSTE GROUP
1 2009 januárjában a Sparkasse Kufstein csatlakozott a Haftungsverbund-szövetséghez (az osztrák takarékbankok keresztgarancia-rendszeréhez), ennél fogva ettől az időponttól kezdődően szerepel a konszolidált eredménykimutatásokban. Emellett a Ringturm KAG, valamint a Erste & Steiermärkische banka d.d. által felvásárolt montenegrói Opportunity Bank a.d. 2009. március 31.-én szerepel első ízben a konszolidált eredménykimutatásban. Ezen túlmenően a Steiermärkische Sparkasse által felvásárolt macedón Investbanka a.d. 2008 október 1-je óta szerepel a konszolidált eredménykimutatásokban, ezért az eredményei nem a teljes évre szólóan kerültek feltüntetésre. Mivel az IFRS 5 kritériumai nem teljesülnek az Anglo-Romanian Bank eladására (értékesítés 12 hónapon belül), az „Értékesítési célú eszközök és megszűnt tevékenységek” sorból átvezetés történt a mérleg megfelelő soraiba. Ennek nyomán apróbb változások történtek az előző év hasonló időszakához viszonyított összehasonlító adatokban.






