Filmszemle Erste támogatással

Idén a rendezvény mellett 11 film elkészítéséhez nyújtott támogatást a bank

Budapest, 2010. február 3. – Negyedik alkalommal támogatja az Erste Bank Hungary Nyrt. a magyar filmek legnagyobb hazai seregszemléjét a 41. Magyar Filmszemlét. A rendezvény támogatásán túl a szemle programjába bekerült filmek közül tizenkettő elkészítéséhez nyújtott támogatást a bank.

A február 2-ától 8-áig tartó eseményen 16 játékfilmet, 33 kisjátékfilmet, 30 dokumentumfilmet és 7 tudományos-ismeretterjesztő filmet nézhetnek meg az érdeklődők a Palace MOM Park és az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az Erste Bank immár négy éve állandó támogatója a rendezvénynek, ezen felül idén tizenkét film elkészítéséhez is hozzájárult. A 41. Magyar Filmszemle programjában szereplő 16 játékfilmből öt (A sírásó, Bunkerember, Kolorádó Kid, Presszó 10 év, Szélcsend), a kilenc tévéfilmből öt, a kisjátékfilm és az információs film kategóriából pedig egy-egy alkotás készült a bank támogatásával.