Erste Bank Group

Superbrand lett idén az Erste

Budapest, 2009. június 11. – Első alkalommal nyerte el az Erste Bank a fogyasztói márkákat elismerő Superbrand címet. A 14 tagú, független marketing- és kommunikációs szakemberekből álló bizottság idén több mint háromezer hazai márka közül választotta ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.

Papp Edit, a bank elnök-vezérgazgatója a díj elnyerésével kapcsolatban elmondta: a Superbrand díj rendkívül fontos az Erste Bank Hungary számára, hiszen a tavaly elnyert „Az év legrokonszenvesebb bankja“ címmel együtt ez is azt jelzi, hogy a 2008 őszén elkezdett, a gyorsaságot, pontosságot, ügyfélorintáltságot középpontba állító üzleti stratégia mind a szakma, mind pedig a közönség számára érzékelhető eredményeket hozott.

Az eredetileg Nagy-Britanniából indult Superbrands program, ma már világszerte 82 országban működik, mindenhol azonos módon szabályozott keretek között. A Brand Council minden, a Superbrands programban résztvevő országban létrehoz egy független és önkéntes bizottságot, amelynek legfőbb feladata annak biztosítása, hogy csak az arra érdemes márkák kaphassák meg a Superbrands státuszt.

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ennek az adatbázisnak a szűkített és frissített változatából választották ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.

Kapcsolat

További információval szolgálnak kollégáink:

Danks Emese, PR igazgató
Tel: 268 4347
e-mail küldése

Bánhegyi Katalin
Tel: 36 1 268 4375
+36 30 529 9529
e-mail küldése

Általános információ
(Media Fact Sheet)


MasterCard Gold