Bécs, 2009. november 17. - A komoly befektetői érdeklődésnek köszönhetően az Erste Group lezárta október 29-én meghirdetett 60 millió darabos részvénykibocsátását, melynek keretében az új részvények mintegy 62 százaléka került lejegyzésre a jegyzési jog keretén belül (beleértve a Criteria CaixaCorp S.A. által jegyzett értékpapírokat is). A fennmaradó mintegy 38 százaléknyi új részvény globális kibocsátásra került, amely mennyiséget a rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően jelentősen túljegyeztek.
Az Erste Group Bank AG (a továbbiakban „Erste Group”) által 2009. október 29-én meghirdetett, legfeljebb 60 millió új részvény kombinált kibocsátására vonatkozó jegyzési időszak az eredetileg tervezettnél egy nappal előbb, november 16-án lezárul. A tőkeemelés sikeres, a részvényenkénti 29 eurós árfolyam 1,74 milliárd eurós tőkeemelést jelent a társaság számára. A bank törzstőkéje a részvénykibocsátás eredményeként 19 százalékkal emelkedik.
Andreas Treichl, a csoport vezérigazgatója elmondta: nagy örömére szolgál a sikeres tőkeemelés, amely a befektetők komoly bizalmát és a bank jó stratégiai pozícióját is hűen türközi. A kelet-közép-európai régió továbbra is komoly lehetőségeket tartogat a bank számára-tette hozzá.
Az Erste Group pillanatnyilag nem kívánja visszafizetni
az Osztrák Állam által folyósított 1,2 milliárd eurónyi, illetve a magán
befektetők által biztosított 0,5 milliárd eurónyi részvételi tőkét, amelyeket
2009 márciusában és májusában kapott az Erste.
A részvénykibocsátás hatására az Erste Group pro-forma tier-1
tőkemegfelelési mutatója
2009. szeptember 30-án 7,9 százalékra módosult, míg a hivatalos pro-forma
tier-1 tőkemegfelelési mutató 8,6 százalékról 10,2 százalékra módosult a 2009
szeptember 30-i állapotok alapján.
A Criteria CaixaCorp, S.A. (“Criteria”), amely az Erste Group részvényeinek 5,1 százalékát birtokolja, a fent vázolt tranzakciót megelőzően élt az új részvények jegyzésére vonatkozó jogával, valamint megszerezte és gyakorolta az Erste Stiftung jegyzési jogát. Az Erste Group és az Erste Stiftung körülbelül az Erste részvényeinek 26 százalékát birtokolja, míg a La Caixa takarékpénztár 5,1 százalékról 10 százalékra növelte tulajdoni hányadát.
Az új részvényekkel november 19-től lehet kereskedni a
bécsi, a prágai és a bukaresti tőzsdéken.
A részvénykibocsátásban könyvvezetőként a Goldman Sachs és a J.P. Morgan,
közreműködőként pedig a Citi, a Credit Suisse és az UBS vett részt.






