A Margó-díjat minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek ítéli oda a szakmai zsűri. 2023-ban mi is támogatóként csatlakoztunk a Margó-díjhoz, hiszen annak, aki megírja az első könyvét, igazán hinnie kell magában. Idén harmadik alkalommal adtuk át a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat, amit Jehan Paumero kapott A hazám és az otthonom című első regényére. 

Paumero könyve egy igazi #higgymagadban történet, hiszen a könyv első oldalain huszonkétéves énjét láthatjuk, aki egyetemistaként nem igazán látja, mit tartogat számára a jövő. Telefonon hívják, hogy a korábban elutasított ösztöndíjkérelmét elfogadták. Ha egy órán belül igent mond, költözhet Pécsre, és franciát taníthat egy középiskolában. Se internet, se semmi, aminek segítségével többet tudhat meg új otthonáról, mégis igent mond. Itt kezdődik a történet, ami napjainkban ér véget, és hol kedves humorral, hol elképesztő őszinteséggel mutatja meg a szerző életének mozzanatait, és azt is, milyen megtalálni a helyünket egy teljesen új országban. 

Bátor döntések

Jehan Paumero nemcsak akkor hozott bátor döntést, amikor Magyarországra költözött, hanem akkor is, amikor megírta első könyvét. Elárulta: eleinte nem is akarta kiadni a könyvet. 

„Ha az első bátor döntés nem lett volna, a második sem. Talán az első volt igazán bátor, mert nagyon fiatal voltam, tényleg nem lehetett tudni semmit az országról, hosszúnak tűnt az az egy év, és rövid idő alatt kellett meghozni a döntést. Utána nagyon izgultam egészen az indulásig. Az írás folyamatát nagyon élveztem, de a kezdetekkor nem volt cél, hogy kiadjam, magam miatt írtam. A könyv megírása annyira nem sorsfordító, mivel az élet megy tovább. Dolgozom, zenélek, a családdal foglalkozom, tehát ugyanúgy megy tovább az életem, mint eddig. De büszke vagyok rá” – mondta Jehan Paumero.

Viaskodás a magyar nyelvvel

Annak, aki megírja az első könyvét, nincs könnyű dolga, hiszen nem tudja, hogy bárki olvassa-e majd a művét. Pláne nehezített a pálya, ha valaki nem az anyanyelvén alkot. Paumero anyanyelve a francia, de könyvéből kiderül, hogy már ideköltözésekor eltökélt volt, hogy megtanul magyarul. Elképesztő humorral szemlélteti ennek nehézségeit onnan elkezdve, hogy milyen zavarba ejtőek a magyar igekötők egészen odáig, hogy mennyire rossz, amikor valaki Pécs helyett Bécsbe vásárol vonatjegyet. 

„Ez egy győzelem nekem. Nem azt jelenti, hogy elértem a végső célomat, mert igazából soha nem fogom tudni elérni azt, hogy úgy beszéljem a nyelvet, ahogy egy bennszülött. De mégis nagyon nagy dolognak tartom, hogy sikerült egy egész könyvet megírni magyarul” – mesélte Paumero. Mint mondta: az írás alatt is számos új kifejezést tanult. Két-három évvel ezelőtt kezdett el magyarul olvasni, mint mondta: ez is egész jól megy. A Margó-díj rövidlistájáról is olvasott több könyvet. 

Elárulta: szeretné a könyvét franciára fordítani, hogy a családja is elolvashassa, de váratlan nehézségbe ütközött. „Nagyon nehezen megy, pedig azt hittem, hogy nem lesz nehéz, de egyszerűen nincs olyan íze az írásomnak franciául, pedig a saját anyanyelvem, de nem vagyok benne biztos, hogy eltalálnám a hangomat.” 

Zene, kultúra szerelem, őszinteség

A könyvben sokat olvashatunk arról, hogyan látja Paumero Magyarországot és a magyarokat, miért tartja furcsának a pogácsát vagy éppen arról, hogy mennyire szereti a magyar népdalokat, a szalagavatókat és a szülő-gyermek kapcsolatokat. Ám ez még talán kevés ahhoz, hogy valakit arra késztessen, költözzön hosszú távon egy másik országba. 

„Jókor jöttem ide, mert nagyon izgalmas korszak volt, Pécsett különösen. Ez volt az a város, ahol elmentem valahova este kilenckor, hogy iszom egy sört és aztán megyek aludni, de mindig történtek olyan dolgok, amik miatt sokáig tartott az este. Találkozások, fordulatok, sokkal szabadabbnak éreztem Magyarországot, mint Franciaországot. Emiatt az első itt töltött évem végén úgy éreztem, hogy nem szívesen mennék haza. Aztán találkoztam egy lánnyal, aki az első komoly kapcsolatom volt itt. Neki is szerepe volt abban, hogy maradtam. Megalakult a zenekarom is, ami egy gyerekkori álmom volt. Viszonylag hamar elkezdtünk turnézgatni, izgalmas volt. Ekkor kezdtem el zenekarokat turnéztatni a régióban, azt csináltam, amiről mindig álmodtam” – mesélte az író, aki jelenleg is a Psycho Mutants zenekar tajga és egy digitális zenei terjesztő cég munkatársa. 

A hazám és az otthonom egy nagyon őszinte olvasmány. A szerző kendőzetlenül ír például a munkahelyi kiégésről, a túlterheltségről vagy akár a családi videóhívások monotonná válásáról. Paumero elmondta: az első pár fejezet után már érezte, hogy levetkőzött. „Inkább az volt a nehéz, hogy ne legyen olyan a könyvben más emberről, amit ő nem szeretne, hogy szerepeljen. Volt köröm egy pár emberrel, hogy vajon engedik-e ezt vagy azt, hogy megírjam. Ami kedves volt, az nem volt kérdéses, azokat az embereket nem is kerestem. Tartottam attól, hogy sokan visszautasítják ezt a dolgot, volt is egy-két vitám, de majdnem mindent sikerült megtartani, amit szerettem volna” – fogalmazott Paumero. 

Margó x Erste #higgymagadban különdíj, nyilvánosság, önbizalom

„Azt gondolom, hogy valamennyi ego van minden íróban. Mert, ha odáig eljut, hogy elküldi a kéziratát egy kiadónak, az azt jelenti, hogy szeretné kiadni a könyvét. És akkor már örül annak, hogy minél többen olvassák. Ugyanakkor könnyen lehet az emberben egyfajta gát, amitől nem meri ezt meglépni vagy, ha meglépi, az esetleges első sikerek zavarba hozhatják. Velem például ez megtörtént” – mesélte Paumero, amikor arról kérdeztük, mit jelent számára a Higgy magadban! üzenet. „Van még egy dolog. Az írás egy annyira intenzív folyamat, hogy ha túl van az ember az elsőn, akkor szerintem nagyon nehéz egyből nekiállni másodiknak. Ki kell pihenni az elsőt egyrészt, másrészt ki kell találni a következő témáját, történetét, ha regényről beszélünk. Ehhez is jól passzol ez a szlogen.”

Megtudtuk: Paumerót nemcsak a díj lepte meg, hanem az is, hogy a kiadó befogadta a kéziratát. „Elküldtem a kéziratot a kiadónak. Ez vasárnap volt, úgy emlékszem, és szóltak, hogy a kiadóvezető nem mostanában olvassa el. Ehhez képest másnap este írt, hogy elolvasta és szeretne találkozni. Ez már egy óriási dolog volt. Ahogy a Margó jelölés is az volt, és a díj is. Később esett le egyébként. Két-három órával később ültem egy asztalnál a díjjal, akkor esett le, hogy mekkora dolog ez.”