Mostantól kisvállalkozásod pénzügyeiben is George segít!

A Vállalati NetBankot és MobilBankot használó vállalkozások nagy része ezután internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatásunk, azaz George segítségével bankolhat.

Az átállásban érintett kisvállalkozások számára a Vállalati NetBank már nem elérhető. Aki még nem tette meg, azt kérjük, a lentiek figyelembe vételével és segítségével lépjen be George felületére, és az új platformon kezdje el intézni vállalkozása pénzügyeit.  

Mely vállalkozásokat érintette a változás? 

Az érintett vállalkozásokat több csatornán is megkerestük. Ezen vállalkozások rendelkezőit postai levélben, Vállalati NetBank üzenetben és ha már használja George-ot, akkor George üzenetben is értesítettük.

Mivel nem minden vállalkozás volt érintett, így előfordulhat, hogy amíg az egyik vállalkozásod kapcsán tájékoztatást kaptál, addig a másik esetében nem.

Ha 2023. július 30-a után új ügyfélként nyitottál kisvállalkozói számlát, akkor a nyitás folyamán kollégáink a fiókban pontos tájékoztatást adtak arról, hogy a vállalkozásod érintett lesz-e az átállásban vagy sem. Ha vállalkozásod érintett az átállásban, akkor a fiókban és elektronikus úton is minden szükséges tájékoztatót megkaptál, és számodra is fontossá válnak ezen az oldalon található információk.

A részletes feltételeket itt tudod elolvasni: Vállalati és Mikrovállalati E-banking ÁSZF III. pontja és Hirdetmény 6. számú melléklete.

Miért történt mindez?

Azt szeretnénk, ha minél egyszerűbben és korszerűbben intézhetnéd vállalkozásod pénzügyeit. A George Web és a George App könnyen kezelhető és testre szabható felület. Ha már ismered George-ot, nem fogsz meglepődni.

Mikor érkezett meg a vállalkozásod George felületeire

A Vállalati NetBankot jelenleg használó kisvállalkozások két hullámban érkeztek meg George felületeire: 2023. július 25-én és július 31-én.  

Mi lesz a Vállalati NetBankkal?

A Vállalati NetBank az átállásban érintett vállalkozások számára már nem elérhető.

Mit kell tenned?

Ha már legalább egyszer beléptél a George Appba vagy a George Webre

Profilodra koppintva tudod kiválasztani a vállalkozásodat, és máris intézheted annak pénzügyeit.
 

Ha még soha nem használtad a George Appot vagy George Webet

Töltsd le mobileszközöd alkalmazás áruházából a George alkalmazást, és aktiváld! A „Részletek” alatt minden szükséges lépésről részletes leírást találsz.

George a mindennapokban

Tudjuk, hogy egy új felület általában elsőre szokatlan, még akkor is, ha olyan felhasználóbarát, mint amilyen George. Épp ezért összeszedtük azokat a legfontosabb kérdéseket, amik benned is felmerülhetnek az első használat idején.

1

2

3

4

5

Nem hagyunk magadra, segítünk!

Nekünk kiemelten fontos, hogy az átállásod a lehető legzökkenőmentesebb legyen és vállalkozásod pénzügyeit is zavartalanul végezhesd, ezért segítünk, ahol csak tudunk.

 

Hol találsz segítséget, ha kérdésed van, vagy ha elakadtál?


Reméljük, hogy a George Tudástárban és ezen az oldalon, a Gyakran Ismételt Kérdések között választ találsz a kérdésedre.


Bankfiókjainkban kisvállalati tanácsadóink szintén tudnak segíteni.
 

 

 


Az Erste TeleBank munkatársai munkanapokon 7-21 óra között állnak rendelkezésedre a +36 1 298 0222-es számon.

 

 

Gyakori kérdések

Átálláshoz kapcsolódó kérdések

George-hoz kapcsolódó kérdések