
Jótékonysági aktivitásaink
Az Erste minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy támogassa a magyar civil szféra jeles képviselőit, s rajtuk keresztül a segítségre szorulókat. Többek közt a központunk épületét is rendszeresen felajánljuk erre a célra, olykor civil konferenciák, workshopok, tréningek befogadása révén, más alkalmakkor jótékonysági vásárok helyszíneként.
Ez utóbbira volt példa 2018-ban a fogyatékkal élőket segítő és foglalkoztató gödi Lámpás ’92 Alapítvány design termékeinek kétszeri árusítása, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány fánkvására, vagy éppen az Autonómia Alapítványnak a Szúcs-Bányatelepen mélyszegénységben élőknek munkát adó Bagolykalács nevű finomságának népszerűsítése a kollégák és a hozzánk betérők körében.
A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány visszatérő vendégünk, 2014 óta jellemzően évente kétszer tartanak nagy jótékonysági fánkvásárt az Erste Toronyban. A minden alkalommal óriási sikert arató program során befolyt összeggel az Alapítvány teljes egészében a kommunikációs és szociális nehézségekkel küzdő, elsősorban autizmussal élő gyermekeket, illetve a környezetükben élőket támogatja.
2019-ben pedig mind a húsvéti időszakban, mind ősszel egy-egy dedikált tematikus hét keretében rendeztünk jótékonysági vásárokat az Erste Torony aulájában. Többek közt visszatért hozzánk a Cseperedő Alapítvány és a Lámpás ’92 Alapítvány, valamint megismertethettük az Erste munkatársaival az Igazgyöngy Alapítvány, a Búzavirág Alapítvány, a Gólyahír Alapítvány, a Réthy Fashion, a Fészek Alapítvány és a Jövőt Nekik is! Alapítvány termékeit.
2018-ban az EBH csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Együnk egymásért” programjához, melynek részeként az elmúlt két adventi időszakban 11 alkalommal összesen 16 szakterületünk kollégái kedveskedtek saját készítésű reggelivel és uzsonnával a bank teljes kollektívájának. Cserébe pénzadományokat vártak a munkatársaktól, melynek eredményeként összesen több mint 2,5 millió Ft-ot sikerült összegyűjtenünk az Élelmiszerbank, illetve rajtuk keresztül rászoruló családok sokasága javára.
A nagyobb céges rendezvényeinken megmaradó, ám még fogyasztásra teljes mértékben alkalmas élelmiszereket pedig rendszeresen eljuttatjuk hajléktalanszállókon élő embereknek, köszönhetően a Budapest Bike Maffia szakszerű segítségének. Az immár harmadik éve tartó együttműködés révén eddig 7 nagy rendezvényünkről összesen 400 adag ételt tudtunk eljuttatni rászoruló embereknek.
Civil szervezetek (pl. SOS Krízis Alapítvány, Snétberger Alapítvány, Máltai Szeretetszolgálat, KÖZ-Pont Alapítvány, Utcáról Lakásba Egyesület, Jövőt Nekik is Alapítvány, InDaHouse Hungary Egyesület) rendre örömmel fogadják a használt irodai bútoraink felajánlását, illetve amikor csak lehetőségünk van rá, a használt informatikai eszközeinket is jó célok érdekében szoktuk továbbadni, leginkább iskolák számára.
Rendkívül aktív futóközösségünk révén pedig a jótékonysági futásokból is szívesen vesszük ki a részünket, így a közelmúltban az Élelmiszerbank Egyesületet, az Utcáról Lakásba Egyesületet, illetve a Mosoly Alapítványt több ízben is támogattuk ily módon.
Időszakosan jótékonysági gyűjtést is rendezünk a kollégák körében, így például 2018 májusában az InDaHouse Egyesülettel együttműködve munkatársaink sokasága járult hozzá, hogy az encsi kistérségben élő hátrányos helyzetű gyerekek számára szép élmény legyen a gyereknap. Szintén 2018-ban gyűjtöttünk ruhákat és egyéb tárgyi adományokat az Oltalom Karitatív Egyesület pártfogoltjai javára is.
2019-ben pedig Mikulás-gyűjtést szerveztünk, melynek eredményeként - a Social Banking és az ErsteNő összefogásával - 100 kilónyi csoki és 10 autónyi ruhaadományt gyűjtöttünk. A csokikat a Világszép Alapítvány, az Oltalom Karitatív Egyesület, a BAGázs, az InDaHouse Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítványnak és a Kompánia Alapítvány által támogatott gyerekek kapták meg, míg a ruhaadomány az Oltalom által működtetett Dankó utcai óvodába jutott.
Mindezeken felül pedig az Erste Torony mind a 15 emeletén megtalálhatóak a Cseriti adománybolt-hálózat gyűjtődobozai, amelyek várják a kollégáink adományait. Éves szinten több száz kilogrammnyi ruha, gyerekjáték, könyv és egyéb tárgy kerül így a Cseriti adományboltjaiba.
