Továbbra is keresik az ügyfelek a lakáshiteleket, és a bankok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az igényeket kielégítsék. Az Ersténél például időpont előzetes foglalásával el lehet kerülni a sorban állást, a szükséges papírokat pedig elektronikus úton is be lehet nyújtani.
Tavaly több mint 150 ezer lakást vásároltak meg Magyarországon, s bár idén ennél biztosan kevesebb otthon cserél gazdát, az élet nem áll meg, aki a költözéshez lakáshitelt is fel kíván venni, továbbra is folytathatja a kölcsönhöz szükséges ügyintézést. A bankfiókok nyitva vannak, hiszen a bankok olyan alapvető szolgáltatásokat nyújtanak, melyek nélkül nem működne a gazdaság és a társadalom. A jelzáloghitelek iránt most is nagy a kereslet, az Erste Bank például az elmúlt négy hétben több mint 10 milliárd forint hiteligényt fogadott be.
A bankokon és a közjegyzőkön nem múlik
A pénzintézetek a jelenlegi helyzetben is mindent megtesznek a hiteligények zavartalan kiszolgálásáért, az Ersténél például lehetőség van fióki időpont foglalására, hogy elkerüljük a tömeget, illetve jelzáloghitelek esetében a kérelem befogadásához szükséges dokumentumokat elektronikus úton is el lehet juttatni a bankba. Sőt, a hiteligénylést már otthonról is el lehet indítani: ügyfeleink igényét telefonon felmérjük, tájékoztatjuk őket, kérdéseiket megválaszoljuk és csupán egyetlen alkalommal, a kérelem jóváhagyását követően szerződéskötés céljából kell bemenni a bankfiókba – ekkor szükséges papír alapon is benyújtani minden előírt dokumentumot.
A közjegyzők bár csökkentett létszámban, de továbbra is dolgoznak. A kormány ugyan március 15-től rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el, ami érinti a közjegyzők munkáját is, egyes közjegyzői eljárások azonban ez idő alatt is igénybe vehetők. Továbbra is lehet például a lakás vagy egyéb hitelekhez kapcsolódó közjegyzői okiratot készíttetni.
Az új hitelekre nem vonatkozik a törlesztési moratórium
A kormány 2020. március 18-án fizetési moratóriumot rendelt el a hitelekre. Az előírás szerint azokat a kölcsönöket nem kell törleszteni 2020. december 31-ig, amelyeket a 2020. március 18-án 24 órakor fennálló szerződések alapján már folyósítottak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az ennél később, tehát 2020. március 19. követően felvett illetve folyósított hitelekre a moratórium nem vonatkozik, ezeket a kölcsönöket tehát továbbra is fizetni kell.
Ha be kell menni a bankfiókba
Amennyiben a szerződéskötéshez kapcsolódó ügyintézés miatt be kell mennie egy bankfiókba, a jelenlegi helyzetben ezekre ügyeljen:
- bankfióki látogatását halassza el, ha fertőző betegségre utaló tünetet észlel saját magán vagy a közvetlen környezetében élőkön;
- megelőzés céljából használjon arcmaszkot, ugyanakkor a bankfiókba belépéskor azt egy rövid időre vegye le, hogy arca felismerhető és azonosítható legyen;
- ha a bankfiókban sokan vannak ön előtt, a sorszám kiadása után várakozzon a fiókon kívül, de legalábbis tartson legalább másfél méter távolságot másoktól;
- a bankfiókban is ügyeljen a higiéniai szabályok fokozott betartására, használja a kihelyezett kézfertőtlenítő szereket, és tartson legalább másfél méteres távolságot a többi ügyféltől és az ügyintézőktől.

Váratlan helyzetekre
Kalkuláljon az Erste Most Személyi Kölcsön oldalán!
Továbbra is elérhető a Babaváró Hitel
Igényeljen akár percek alatt!
Tervezés és biztonság
Tájékozódjon biztosítási lehetőségeinkről!