2013. MÁRCIUSIG 123 DOLLÁROS HORDÓNKÉNTI ÁTLAG VÁRHATÓ

A világszerte tapasztalható nagyfokú likviditás, az alacsony kamatszint és mennyiségi lazítás új történelmi csúcsok elérésére sarkallja az olajárat. Az OPEC minden eddiginél komolyabb ellenőrzés alatt tartja az olajárat, a kritikus szint újra meg újra tűz alá kerül. Az olajár sebezhetősége megnövekedett az alacsony tartalékkapacitás miatt, az iráni válság elharapózása a 150-200 dolláros sávba lökheti az árat. A palaolaj innovációs erőt gerjeszt a szektorban, ennek az olajfajtának a kitermelése 60 dollár/hordótól felfelé profitábilis.

A Brent nyersolaj hordónkénti átlagára 2011 során rekordot döntött 111 dolláros árral. Az inflációval kiigazítva ez az ár magasabb a 2008-as, de még az 1979/1980-as, második olajárrobbanás utáni szinteknél is. A fekete arany árát a kínálat és a Marokkótól Iránig terjedő politikai zavargások hajtották fel. A térség összesen közel 30 millió hordó olajat termel naponta, amelyből több mint 21 milliót exportál. A FED, az Európai Központi Bank, a Bank of England és kínai jegybank egyre expanzívabb monetáris politikája szintén árfelhajtó hatást váltott ki. Minthogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED a híradások szerint 2104 végéig kész folytatni a nullaszázalékos kamatot hirdető monetáris politikáját, az egész nyersanyagpiac – de főként az olaj és az arany – profitálhat a lazításból. Ezek a tényezők tehát megágyaznak a rekordbeállító olajáremelkedésnek. – „Arra számítunk, hogy egyéves időtávon (vagyis 2103 márciusáig) a Brent olaj átlagára 123 dollár lesz” – jelentette ki Ronald Stoeferle, az Erste Group árupiaci szakértője. Európában a magasabb olajár hamarosan már érezteti hatását a gazdaságban is. Euróban számolva a Brent már megdöntötte az eddigi rekordot.

Az OPEC minden eddiginél komolyabb ellenőrzése alatt tartja az olajárat, a kritikus szintek újra meg újra tűz alá kerülnek
Az OPEC minden eddiginél szorosabban fogja az olajárat. A jelenlegi környezetben a 90-110 dollár közti ár a feltételezések szerint még nem okoz semmiféle visszaesést a keresletben. Úgy tűnik, az olajár teszteli a kritikus szintet, aztán minden egyes alkalommal egy kicsit magasabbra merészkedik. Persze a magas árat a visszaeső kereslet letöri, hiszen az OECD-országokban jelentkező kereslet és kínálat is hozzáidomul az új helyzethez (ez utóbbi esetében például nem hagyományos olajforrások, új kitermelései eljárások stb. révén).

A likviditás bővülése és a hagyományos olajkitermelés csúcsra futása is jelentős árfelhajtó tényező
Míg a II. világháborút követően, a Bretton Woods-i Egyezmény¹ utáni korszakban a kőolaj inflációval korrigált átlagára 6,1 dollár volt, az aranyfedezeti rendszer felszámolása után meredek emelkedésbe kezdett. Azóta, hogy a dollárt utoljára fixálták az arannyal szemben, egy hordó olaj átlagosan
20,6 dollárba került az inflációval korrigáltan. Míg aranyban mérve az olajár stabil maradt, a dollár az olaj ellenében a vásárlóerejének közel 98 százalékát elveszítette.

Ronald Stoeferle még egy tényezőre felhívja a figyelmet a csúcsra járó olajár kapcsán: – „A hagyományos kőolaj maximális kitermelése már visszaesett. Feltételezésem szerint ugyan a nem hagyományos kitermelési módszerek ezt nagyban ellensúlyozni tudják majd, de a könnyűszerrel kitermelhető források már jórészt kimerültek” – álltja az elemző. Az Energiaipari Kitekintés 2010 című tanulmányában az IEA² szintén arról számolt be, hogy a hagyományos olajkitermelés 2006-ban érte el csúcspontját.

Az eddigieknél jóval magasabb „nullszaldós olajár” szintén fontos tényező. Míg Szaúd-Arábia 80 dolláros hordónkénti árral is beéri az egyensúly eléréséhez, Oroszországban ez idén már 126 dollár. Ennek értelmében az olajexportáló országok nagy része 80 és 90 dollár közötti árat szeretne látni. Ennek következtében magas az ún. fiskális sebezhetőség.

Emellett az OPEC olajtartalék-potenciálja is kritikus szintet ért el. Mivel Szaúd-Arábia soha nem termelt ki napi 10 millió hordót meghaladó mennyiséget fenntartható módon, lehetséges, hogy csak vészhelyzet esetén derül ki, hogy valóban rendelkezik-e kőolajtartalékokkal. A keresletet egyértelműen Ázsia tüzeli: a többlet olajfelhasználás 70 százalékáért Kína és India a felelős. – „A jelenlegi paradigmaváltást jól illusztrálja az a tény, hogy Kína tavaly megelőzte az Egyesült Államokat, így már ő a világ legnagyobb energiafogyasztója” – érzékeltette RonaldStoeferle.

A közel-keleti helyzet még magasabbra tornászhatja az olajárat
2011-ben a politikai zavargások átterjedése Líbiára, és az abból kitörő forradalom világosan rámutatott a politikailag instabil országokban esetleg bekövetkező termeléskiesés veszélyeire. Habár Líbia a világ kőolaj-kitermelésének csak mindössze 2 százalékát mondhatja magáénak napi 1,65 millió hordó petróleum-kitermeléssel, a Brent típusú kőolaj ára így is mintegy 25 százalékkal emelkedett 2011 februárja és áprilisa között.