2012 30 OKT.
Fizetés érintés nélkül

Visa payWave funkcióval ellátott kártyákat vezet be az Erste Bank

Budapest, 2012. október 30. – Magyarországon először az Erste Bank Hungary Zrt. vezeti be az érintés nélküli fizetésre is alkalmas Visa payWave bankkártyákat. A bank Visa Electron Diák kártyája válik elsőként képessé arra, hogy akár 2-3 centiméteres távolságból is pénzügyi műveleteket lehessen végezni vele az arra alkalmas terminálokon.

Sipos Zoltán kártya- és elektronikus üzletág igazgató elmondta: Magyarországon az Erste Bank Diák kártyája lesz az első olyan Visa kártya, amely úgynevezett contactless funkcióval lesz ellátva. Ennek segítségével a kártyabirtokos minden olyan terminálon, amelyen fel van tüntetve a Visa payWave felirat, a kártya lehúzása nélkül is tud fizetni. Amikor a vásárlás összege megjelenik a kijelzőn, elég a bankkártyát egyszerűen a terminálhoz tartani néhány pillanatig. A fizetés sikeres megtörténtét és a vásárlás befejezését hang és egy felvillanó fény jelzi.

Az igazgató rámutatott: az érintés nélküli kártya a leggyorsabb eszköz olyan, jellemzően kis összegű tranzakciók esetén, amelyeknél a hagyományos kártyákkal történő fizetés körülményes. Ilyen például egy újság vagy mozijegy megvásárlása, vagy akár a reggeli kávé. Érintés nélküli fizetés esetén, ha a tranzakció összege nem éri el az 5 ezer forintos értékhatárt, alapesetben még a PIN-kódot sem kell megadni, ami jelentősen felgyorsítja ezeket a pénzügyi műveleteket. 

Kiss Ede, a VISA Europe Magyarországért felelős igazgatója hozzátette: a VISA már negyvennégy millió feletti darabszámban bocsátott ki contactless kártyákat Európa szerte, és ezekkel a bankkártyákkal több mint háromszázezer terminálon lehet fizetni érintés nélkül. A növekedés gyors ütemét jellemzi, hogy havonta több mint kétmillió ilyen új kártya kerül forgalomba. Nagyobb mennyiségben tálalhatóak payWave funkcióval is ellátott kártyák az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban, Törökországban, Szlovákiában és Csehországban. Magyarországon is terjedőben van ez a fizetési mód, hiszen a legfrissebb adatok szerint, már hazánkban is több ezer terminál alkalmas Visa érintés nélküli fizetésre, és ez a szám dinamikusan nő.

A Visa érintés nélküli technológiája
A Visa 2007-ben bevezetett payWave érintés nélküli technológiája a készpénzes és a csekkes fizetésnél jóval gyorsabb, kényelmesebb fizetési módot kínál a kártyabirtokosok számára Európa-szerte. Európában jelenleg 44 millió érintés nélküli kártya van forgalomban, és ezekkel a kártyákkal több mint 400 ezer terminálon lehet fizetni érintés nélkül. Becslések szerint az Európában forgalomban lévő érintés nélküli Visa-kártyák száma 2012 végére eléri az 50 milliót. Az Egyesült Királyságban mintegy 26 millió érintés nélküli Visa kártya uralja a piacot; a kártyákkal több mint 120 ezer terminálon lehet fizetni. 2012 végére már 30 millió érintés nélküli Visa-kártya lesz forgalomban az Egyesült Királyságban. A közép-kelet-európai országokban is gyorsan terjed az érintés nélküli fizetési mód. Lengyelországban jelenleg például 7 millió érintés nélküli kártyát használnak, és ez a szám az év végére várhatóan eléri a 10 milliót.

A Visa Europe
Európában több mint 460 millió betéti, hitel és üzleti Visa kártya van forgalomban. A 2012 júniusát megelőző 12 hónapban ezekkel a kártyákkal 1800 milliárd eurót meghaladó értékben hajtottak végre tranzakciókat vásárlás és pénzfelvétel során. Európában az eladáshelyi költések 14 százaléka Visa kártyával történik, melynek közel 80 százaléka betéti kártyával bonyolódik.

A Visa Europe független a globális Visa Inc. szervezettől, amely exkluzív, visszavonhatatlan és örökérvényű engedéllyel tagsági szervezetként működik Európában úgy, hogy a két vállalat továbbra is együttműködik globálisan. Elkötelezett európai szervezetként gyorsan képes reagálni az európai bankok és azok ügyfelei, a kártyabirtokosok és a kereskedők különleges piaci igényeire, valamint megfelelni az Európai Bizottság céljainak, annak érdekében, hogy valódi belső fizetési piac alakuljon ki.

A Visa elfogadási hálózata felülmúlhatatlan. A Visa/Plus egyike a világ legnagyobb globális ATM hálózatainak, amely több mint 200 országban biztosít készpénz hozzáférést helyi valutában. További információ található a www.visaeurope.com oldalon.