2013 16 JAN.
Akcióval indul az Erste kamattámogatott Otthonteremtő hitele

ÁLLAMI TÁMOGATÁSOS KONSTRUKCIÓ HASZNÁLT LAKÁS VÁSÁRLÁSRA VAGY KORSZERŰSÍTÉSRE

Budapest, 2013. január 16. – Használt lakás vásárlására vagy korszerűsítésére igénybe vehető állami kamattámogatású lakáshitelt kínál most akciós feltételekkel az Erste Bank Hungary Zrt. Az Erste Otthonteremtési Kamattámogatott Lakáshitel kamata a futamidő első 5 évében 7,14 százalék. A bank most ráadásul nem számít fel folyósítási jutalékot és elengedi az értékbecslési díjat is.

Tenke Gábor a lakossági és mikrovállalati termékfejlesztési igazgatója elmondta: az Erste Bank üzleti stratégiájának egyik fontos célja, hogy ismét felpörgesse lakossági hitelezési tevékenységét, ezért is indítja el most az állami támogatásos lakáshitel konstrukciót, amelyet használt lakás vásárlásra, vagy korszerűsítésre lehet fordítani. A kedvező konstrukció lényege, hogy a futamidő első öt évében, az állam kamattámogatást nyújt a hitelhez, mely jelenleg 3,275 százalék.

Az Erste Otthonteremtő Kamattámogatott lakáshitelének minimális összege 1 millió forint, maximális összege pedig 10, millió forint lehet. A hitel kamatperiódusa 5 év , futamideje a kamatperiódus egész számú többszöröse lehet, de minimum 10 év. A maximális futamidő azon ügyfelek esetén, akiknek munkabére nem a bankhoz érkezik 25 év, a munkabéresek számára maximum 30 év lehet. A hitel kamata az első öt évben 7,14 százalék, a kamattámogatás megszűnésétől – tehát a hatodik évtől – pedig 10,415 százalék (THM: 9,54%).

A megvásárolt lakás vételára maximum 20 millió forint, korszerűsítés esetén a költségvetés bank által elfogadott összege maximum 15 millió forint lehet.

A hitel összege nem lehet több mint a fedezetül felajánlott ingatlan vagy ingatlanok hitelbiztosítéki értékének 75 százaléka, de maximum a vételár/költségvetés teljes összege, illetve a fedezetül felajánlott ingatlan vagy ingatlanok forgalmi értékének 80 százaléka.

Használt lakás vásárlás esetén használatbavételi engedéllyel rendelkező, ténylegesen használatba vett, legalább komfortos, Magyarország területén lévő lakóingatlan megvásárlására vehető igénybe a kölcsön, de nem igényelhető üdülő, hétvégi ház, iroda és üzlethelyiség megvásárlására.

Lakáskorszerűsítéskor Magyarország területén lévő, meglévő lakóépület korszerűsítésnek finanszírozása lehet a hitel célja, ahol a korszerűsítés a lakás komfortfokozatának növelését jelenti a víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetésével, vagy belső hálózatának kiépítésével. Fürdőszoba létesítésével ott, ahol még ilyen helyiség nincs, központosított fűtés kialakításával vagy cseréjével, beleértve a megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is. A korszerűsítésbe tartozik ezeken túl az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelést, a külső nyílászárók energiatakarékos nyílászárókra cserélése, és a tetőcsere, -felújítás, vagy –szigetelés is. A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek ötödéig.

Tenke Gábor hangsúlyozta: a kamattámogatásra való jogosultság feltétele, hogy a kölcsönkérelmet lakásvásárlásnál a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, korszerűsítés esetén pedig a korszerűsítési munkálatok megkezdése előtt benyújtsák. A támogatásban részesülőnek a célingatlanon legalább 50 százalékos tulajdonrésszel kell rendelkeznie, és legalább 180 napja OEP biztosítottnak kell lennie, valamint köztartozásmentes adózónak kell lennie. A támogatás maximum egyszer vehető igénybe, azaz a hiteligénylőnek sem fennálló, se visszafizetett otthonteremtési kamattámogatott lakáskölcsöne nem lehet. Lakásvásárlás esetén az eladó és a vevő nem lehetnek egymás hozzátartozói, ugyanakkor a támogatásra jogosult személy rendelkezhet egyéb ingatlannal is.

A termék az Erste Lakástakarék Zrt. megtakarításával kombináltan is igénybe vehető, így a megtakarítás során felhalmozott összeget az állami támogatással együtt a hiteltartozás csökkentésére lehet fordítani a megtakarítási idő végén.

Az új konstrukció bevezetésének időszakában az értékbecslés díjmentes, és aktivitás vállalása esetén a folyósítási jutalék is 0 Ft.