2013 18 NOV.
Tőkevédett Állampapír alapot indít az Erste Alapkezelő

3-6 HÓNAPOS IDŐTÁVON NYÚJT EHO-MENTES BEFEKTETÉST

Budapest, 2013. november 18. – Az Erste Alapkezelő egészségügyi hozzájárulástól mentes, rövid távú megtakarításra lehetőséget adó alapot vezet be. A Tőkevédett Állampapír Alap alacsony kockázatú, három és hat hónapra ajánlott befektetés.

Dr. Mesterházy György, az Erste Alapkezelő vezérigazgatója elmondta: az augusztus óta hatályos szabályozás miatt a megtakarítások többségén keletkező kamat- és hozambevételek után a 16 százalékos kamatadó mellett 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni. Ez a jogszabály módosítás már érzékelhető változásokat indított el a befektetési piacon: a megtakarítással rendelkezők – várhatóan a tartósan alacsony kamatkörnyezett miatt is – egyre inkább olyan konstrukciók felé fordulnak, melyek árfolyamnyereség-adó, illetve eho-mentesek.

Ezt a folyamatot mutatta egyébként az is, hogy az augusztusi jogszabályi változás előtt ugrásszerűen nőtt a hosszú távon kamatadó-mentesség mellett eho-mentességet is garantáló tartós befektetési számlák száma az Erste Banknál. Az Erste Alapkezelő épp erre az igényre reagálva tesz most elérhetővé olyan befektetési alapot, mely eho-mentes eszközökbe fektet.

Azt mindenképpen érdemes kiemelni – tette hozzá Mesterházy György-, hogy a TBSZ-en elhelyezett, árfolyamnyereség-adó és eho-mentes befektetési alapok a hosszabb távra megtakarítóknak szólnak, míg a rövid távú befektetésben gondolkodóknak inkább a normál értékpapírszámlán elhelyezett, eho- mentes alapok jelenthetnek megoldást.

Az Erste Tőke- és Hozamvédett alapjának átalakításával létrejövő Tőkevédett Állampapír Alap egyik előnye, hogy rövid távú – 3-6 hónapos – megtakarításokhoz is biztosítja az említett eho-mentességet és kifejezetten alacsony kockázatú.

Az Erste Alapkezelő eddigi kiváló eredményei önmagukban is garanciát jelenthetnek azon ügyfelek számára, akik érdeklődnek az Erste Tőkevédett Állampapír Alapja iránt. Az alapkezelő társaság ugyanis az idei első félévben 130 milliárd forinttal növelte a kezelt vagyon állományát, ez a bővülés jelentősen meghaladja az elmúlt év egészében elért, 30 milliárd forintos vagyonbővülést.