2015 08 JAN.
Meglepően jó adatokat közölt a KSH

Ürmössy Gergely, vezető elemző: 

A ma reggel napvilágot látott előzetes novemberi ipari termelési, valamint kiskereskedelmi adatok pozitív meglepetést okoztak. Novemberben éves összehasonlításban az ipari termelés 5,8%-kal bővült, a kiskereskedelmi forgalom volumene pedig 5,2%-kal emelkedett. Az adatok részletes bontását később közli a KSH, így a vártnál erősebb adatok pontos hátterét csak később ismerhetjük meg.

Az ipari termelés novemberi bővülése meghaladta az októberben látott ütemet. Azonban fontos megemlíteni, hogy az első félévben tapasztalt meggyőző dinamika a második félévben megtört. A novemberi érték alátámasztja azt a véleményünket, hogy az ipar kilátása továbbra is kedvező, azonban idén az ipari termelés növekedésének lassulását várjuk.

A novemberi kiskereskedelmi adatok arról tanúskodnak, hogy a lakossági fogyasztás folyamatosan, stabil ütemben bővül. Az üzemanyagárak esése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem erőre kapjon és húzza magával a tavaly amúgy is jó teljesítményt tükröző mutatót. Ez a felfelé ívelő trend nemcsak kitarthat, hanem gyorsulhat is idén. Úgy véljük, hogy 2015-ben a lakossági fogyasztás lesz a GDP növekedés egyik meghatározó eleme.

További információ: 
Ürmössy Gergely+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu