Ürmössy Gergely, vezető elemző:

 Az idei év első kamatdöntő ülésén úgy döntött a Monetáris Tanács, hogy nem változtat az alapkamaton, így azt 2,1%-on hagyta. Valószínűleg továbbra is tartja magát a Tanács ahhoz a véleményhez, amit január közepén megfogalmazott: az inflációs cél teljesülni fog 2016 második felében, így nem indokolt az alapkamat változtatása.

Márciusban teszi közzé a legfrissebb inflációs előrejelzését az MNB, amiben már jelezheti az MT, hogy szükségesnek ítél-e további lazító lépéseket. Az infláció pályáját továbbra is lefelé mutató kockázatok övezik (pl. deflációs európai környezet, csökkenő üzemanyagár és annak másodkörös hatásai, stb.). A márciusi időpont mellett szól az is, hogy az EKB akkor kezdi el eszközvásárlási programját, ami megágyazhat az MNB számára, hogy neki vágjon egy újabb kamatcsökkentési ciklusnak.

Pontosabb részleteket később fogunk kapni, hiszen a döntés utáni közlemény három órakor kerül nyilvánosságra, az ülés rövidített közleménye pedig majd csak két hét múlva.

További információ: 
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu