Szeptemberben adtuk át a legújabb fiókunkat a Mammutban. Pár hónappal az újranyitás után interjút készítettünk Mosolygóné Kun Annával, a fiók vezetőjével.

Ez már az 5. - új fióki koncepció szerint - megújult fiók. Mire számítottatok a felújítás előtt?

Valóban a Mammut fiók az 5. megújult fiók, de az előtte megvalósított 4 fiók nem a miénk :-). Viccet félretéve, az új koncepció alap szellemisége hasonló minden helyszínen, mégis mindenhol egy kicsit más, személyre/fiókra szabható, így mindenki a saját csapatának és ügyfélkörének igényeire alapozva tudja a számára legtökéletesebb megoldást kialakítani, amitől a fiók a koncepció szellemiségének keretei között egyéniséget kap.

Sok éves álmom vált valóra az új egység kialakításával, ami a beruházásban részt vevő központi területek támogatásával és rugalmasságával igazán úgy került kidolgozásra, ahogyan azt - a fiók méretéből fakadó korlátokat kivéve - megálmodtam, és leghasználhatóbb és legszerethetőbb számunkra. Itt szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett az átépítésben.

 Milyenek az ügyfelek visszajelzései?

Az első lépések mindig a legnehezebbek, az újdonság megosztja az embereket. Az ügyfelek visszajelzései is eszerint alakultak. A többség számára a fiók kialakítása, a növényfal, a welcome pult volt szembetűnő változás. Rövid időn belül hozzászoktak a regisztrációhoz, ahhoz, hogy nevükön szólítva hívja őket a pénztáros, amikor soron következnek.

A cél az volt, hogy a nagy többség igényeinek megfelelő, kötetlenséget sugalló, mégis a tárgyalókkal intimmé varázsolt környezetben az eltöltött idő a lehető legkellemesebben teljen.

A banki digitalizáció milyen formában nyer teret a fiókban?

A digitalizáció megvalósítását nagyban segíti, hogy minden kollégám rendelkezik laptoppal és a lakossági tanácsadók most már saját használatú tablettel is. Minden olyan megoldást örömmel használunk, ami a digitalizációhoz kapcsolódik, hiszen ezzel időt és papírt spórolunk.

Mi segít hatékonyabbá tenni munkafolyamataitokat?

Meglátásom szerint a jól szervezett folyamatokban és a fióki együttműködésben rejlik a hatékonyság. A csapatunk sokszínű, mindenki más-más szuperképességgel rendelkezik, és ezt próbáljuk a lehető legtökéletesebben összecsiszolni. Az együttműködés jelentése számomra több puszta egymásnak kölcsönösen nyújtott segítségen, inkább testesül meg a törődésben, odafigyelésben, felelősségvállalásban saját magunkért és a csapat tagjaiért.

Az új koncepció új készségeket és még több egymásra odafigyelést kíván.

Köszönjük a beszélgetést!

Új koncepciós Erste Fiók a Mammutban
Új koncepciós Erste Fiók a Mammutban