A hajdúszoboszlói fiók is megújult a közelmúltban, ahol már új helyszínen, modern környezetben, a megújult koncepció szerint várják ügyfeleinket. Ez egy újabb lépés a jövő bankolása felé, melynek célja az is, hogy minél kevesebb papírt használjunk, kényelmesebb környezetben adhassunk személyre szóló pénzügyi tanácsokat a nálunk bankolóknak. Ebben pedig már a digitális fejlődés is segítségünkre van.

Olvassátok el a Kovácsné Csombordi Éva fiókvezetővel készült interjút, melyben sok hasznos, személyes tapasztalatot osztott meg velünk.

Hogy érzitek magatokat a megújult környezetben?

Köszönjük szépen, nagyszerűen! Nagyon szép és újszerű a környezet. A fiók tágas, de kellő intimitást is biztosít az ügyféltalálkozókhoz. Örülünk, hogy ilyen körülmények között dolgozhatunk!

Könnyű volt az átállás?

Több dolgot is használtunk a hagyományos fióki modellben is, ami segítette az átállást, mint pl. Outlook naptár használata – ami megkönnyítette a tárgyaló foglalást. De ide sorolnám az időpontra hívott ügyfeleket, és azok soron kívüli kezelését, ez a tárgyaló használatot támogatta, sem nekünk sem az ügyfeleknek nem volt újdonság, maximum abban, hogy lényegesen nyugodtabb így a beszélgetés.

Nálatok a legújabb fióki modell elemeiből is megjelenik néhány. Ezeket hogy fogjátok tudni hasznosítani?

Ami nálunk van, az a levegő fertőtlenítő berendezés, ebben a vírusos időszakban rendkívül jól jön, de később is, egy-egy influenza járvány alkalmával is sokat fog segíteni. Használjuk a Facewall-t, (forgalomirányítást támogató technológia) amit nagyon jó eszköznek tartunk. Lehetőségünk volt az időpont foglalót az elsők között kipróbálni. Sokat segít a napi munka szervezésében, törekszünk arra, hogy minél több ügyfelünk értesüljön a létezéséről, és használja azt.

Az ügyfelektől milyen visszajelzések érkeztek az új fiókkal kapcsolatban hozzátok?

A többségnek tetszik a kivitelezés és a rendszer is. Volt olyan ügyfél, aki a fal színének kódját szerette volna megtudni, hogy a saját lakását ezzel a színnel festhesse ki. :) Pozitívan értékelik a tárgyalós megoldást is.

A back office zóna milyen lehetőségeket ad nektek? Hogy fogjátok tudni kihasználni ezt?

Az időpont egyeztetések nem az ügyféltérben történnek, ez az ügyfelek és a mi szempontunkból is komfortosabb. Nincsenek papírhalmok az ügyféltérben körülöttünk, ez az adatvédelem szempontjából is nagyon pozitív és az ügyfelekben is folyamatosan a rendezettség benyomását keltjük. A fióki megbeszéléseket itt tartjuk.

Folyamatosam fejlődnek a fiókok. Te hogy látod, 5 év múlva hogy fog kinézni egy fióki ügyintézés?

Már csak egy tablet kell a tanácsadáshoz, és nem gyártunk papír alapú szerződéseket, az ügyfelekkel online egyeztetünk időpontot, és teams-en, videó hívással el tudunk intézni apró problémákat. Az időnk legnagyobb részét valóban értékteremtő megoldásokra tudjuk fordítani ügyfeleink és a bank szempontjából is. Szinte nem is lesz adminisztrációs feladat. :)