A te fejedben is ott lapul egy történet? Azok, akik a Margó-díjra pályáznak, már meg is írták a saját ötletüket. 2023-ban támogatóként csatlakoztunk a díjhoz azért, hogy segítséget nyújthassunk egy olyan elsőkötetes szerzőnek, akiben igazán megvan a #higgymagadban faktor.
Miért támogatjuk bankként az olvasást és az irodalmat?
„Aki először ír könyvet, feláldozza a szabadideje jelentős részét sokszor úgy, hogy nem tudja, rajta kívül más is olvassa-e majd a művét. Aki vállalja ezt a küldetést, annak igazán hinnie kell magában. Ezért is csatlakoztunk a Margó-díjhoz” – mondta Blaumann Debóra, az Erste marketing és PR vezetője.
Az Ersténél úgy gondoljuk, hogy a jövőt azok teremtik meg, akik hisznek magukban és az ötleteikben. Egy ilyen eltökélt író kapta meg az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat. Szűcs Ádám az A játék neve: Budapest című ifjúsági regényében megmutatta, hogy négy középiskolás diák is megmozgathatja a várost, ha jó cél vezérli őket, és igazán hisznek magukban. Találékonyság, tudás, kütyük, elszántság és barátság: ez talán főszereplők receptje. És a végén a vártnál is nagyobb lesz a jutalom.
Mit kell tudnod a Margó-díjról?
A Margó-díjat minden évben egy első prózakötetes szerző kapja meg. Szeptemberben hirdetik ki a 10 döntős szerzőt, és közülük választja majd ki a szakmai zsűri a díjazottat. Közülük kerül ki a Margó x Erste #higgymagadban különdíjas író is. A díjat 2024 októberében, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron adják át..
Olvass Margó-díjas szerzőket te is, találd meg azt a történetet, ami igazán megszólít!
Higgy magadban! Az Erste már hisz benned!