Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
A várakozásoknak megfelelően bővült júniusban a kiskereskedelmi forgalom. A KSH jelentése szerint júniusban 5,7%-kal nőtt (év/év) a kiskereskedelmi forgalom volumene, az év első felében pedig 5,3%-os növekedést láthattunk. Mindhárom összetevő hozzájárult az emelkedéshez júniusban, hiszen az élelmiszer- 3,4%-kal, a nem élelmiszer- 9,7%-kal, az üzemanyag kiskereskedelem pedig 3,6%-kal bővült. Az élelmiszer, valamint a nem-élelmiszer komponensek az idei évben látott átlagot meghaladó mértékben tudtak nőni júniusban.
Idén eddig minden hónapban konzisztens módon erős növekedési ütemet tapasztaltunk a kiskereskedelmi forgalom esetében, ami annak köszönhető, hogy a nettó reálbérek jelentősen növekednek idén, hiszen az infláció továbbra is kifejezetten nyomott szinteken tartózkodik, a személyi jövedelemadó egy százalékponttal csökkent, valamint a munkaerőpiac kifejezetten feszessé vált. A kiskereskedelmi forgalom növekedését segítette továbbá az is, hogy a vasárnapi zárva tartás feloldását követően fokozatosan újra kinyitottak az üzletek a hét utolsó napján is.
Az elemző úgy véli, hogy az év második felében is hasonló ütemű növekedést láthatunk majd, az év egészében pedig átlagosan meghaladhatja az 5%-os ütemet a kiskereskedelmi forgalom bővülése. Ürmössy véleménye szerint az idei év egészében a háztartások fogyasztása lehet a GDP növekedés elsődleges motorja.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu