Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
A várakozásunkat enyhén alulmúlta a júliusi inflációs adat, hiszen a KSH jelentése szerint -0,3% (év/év) volt az inflációs ráta. A maginflációs mutató 1,3% (év/év) volt, tehát továbbra sem mozdult el érdemben az alapvető folyamatokat megragadó mutató. A maginflációs ráta lassan másfél éve stabil, hiszen 2015 áprilisa óta 1,2-1,5% között mozog.
A mi előrejelzésünk és a tényadat között a különbség elsődlegesen az üzemanyag árváltozására adott becslésből fakadt. Az alapvető mögöttes inflációs folyamatok a várakozásainkkal összhangban alakultak, hiszen éves összevetésben az élelmiszerek 0,2%-kal, a szeszes italok és dohányáruk 1,8%-kal, a ruházkodási cikkek 0,9%-kal, a tartós fogyasztási cikkek 0,2%-kal, a szolgáltatások pedig 1,3%-kal drágultak.
Az új adatok és az olaj csökkenő világpiaci árának fényében felülvizsgáltuk az inflációs előrejelzésünket. Az idei év egészére vonatkozó inflációs várakozásunkat 0,6%-ról 0,4%-ra csökkentjük, míg a jövő évit 2%-ról 1,8%-ra.
Úgy véljük, hogy a szeptemberi inflációs jelentésében a jegybank csökkentheti az inflációs várakozását, hiszen a 2017-re becsült 2,6% magasnak tűnik a beérkező adatok, valamint a világgazdasági folyamatok tükrében. Az év végéig nem számítunk arra, hogy a jegybank változtasson az alapkamaton, valószínűleg az új eszközei segítségével fogja a magyar gazdaságban uralkodó pénzügyi kondíciókat igazítani.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu