Nyeste Orsolya, makrogazdasági elemző:

Kisebb korrekciót jelentett ma reggel a KSH az első negyedéves GDP adatok kapcsán. Az 4,1%-os éves bővülést mutató előzetes gyorsbecslésről 4,2%-ra felfelé korrigálták a növekedési adatot.

A fő szám kisebb módosítása mellett közzétették az adat részletes bontását is, ami szerint az időszak gazdasági növekedésének szerkezete többé-kevésbé az előzetesen várttal összhangban alakult: a növekedés hajtóerejét a belső felhasználás jelentette január-márciusban. Ezen belül a beruházások kiemelkedő mértékű, 28,4%-os éves szintű megugrását kell elsősorban kiemelni. Ugyanakkor a háztartások éves szinten 2,5%-kal bővülő tényleges fogyasztása nem nevezhető kifejezetten robosztusnak, ami miatt egyelőre kérdéses, hogy a 4% feletti éves GDP növekedési ütem mennyire lesz fenntartható az év hátralévő részében is. Ráadásul a beruházások látványos bővülése részben a bázishatásnak köszönhető, hiszen a tavalyi évben igen nagy volt a visszaesés ezen a területen.

Ráadásul a beruházások látványos bővülése részben a bázishatásnak köszönhető, hiszen a tavalyi évben igen nagy volt a visszaesés ezen a területen.

A termelői oldalról nézve az első negyedéves GDP számokat, a növekedés hajtóerejét az ipar és az építőipar jelentette, a két szektor éves szinten rendre 6,8, illetve 24,6%-kal bővült. A tavalyi gyengébb év után az ipar teljesítménye az idei évben stabil támasza lehet a gazdaság bővülésének, míg az építőipar aktivitását nagyban segíthetik az EU-s források az év hátralévő részében is. A szolgáltatások egészségesnek mondható ütemben, éves szinten 3%-kal bővültek, míg a mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3%-kal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakában látottnál.

A jelenlegi 3,4%-os GDP növekedési előrejelzésünk kapcsán látunk felfelé mutató kockázatotokat, azonban az egyelőre nem túl látványos fogyasztásbővülés és az igen robosztus első negyedéves beruházási ráta fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem tartjuk valószínűnek, hogy 4%-ot meghaladó ütemben bővülhet 2017-ben a magyar GDP.

 


További információ:

Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428