2018 27 ÁPR.
Továbbra is feszes a munkaerőpiac

Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:

Az első negyedéven 3,9% volt a munkanélküliségi ráta. Az érték megegyezett a várakozásokkal. Az előző három hónapos gördülő időszakhoz képest 0,1 százalékponttal emelkedett a mutató, melyet véleményünk szerint elsősorban átmeneti szezonális hatások okozhattak. Továbbra is kifejezetten magas az aktivitási, valamint a foglalkoztatottsági ráta: az előbbi 62%, míg az utóbbi 59,6% volt az első negyedévben. A szezonális hatások halványulásával újra fokozatos csökkenésnek indulhat a munkanélküliségi ráta. Várakozásunk szerint egész évben 4% alatt maradhat a mutató, a mértéket azonban nehéz megbecsülni.

Az alacsony munkanélküliségi ráta, a reálértelemben is gyors bérnövekedés, valamint az erős fogyasztói bizalom is arra enged következtetni, hogy a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje idén is a lakossági fogyasztás lesz. Becslésünk szerint az idei évben 3,7%-kal bővülhet a magyar GDP. Amennyiben ténylegesen kitart a bérek kétszámjegyű emelkedése, tovább javul a hazai fogyasztói bizalom, illetve a külső környezet is támogató marad, az is előfordulhat, hogy a jelenlegi előrejelzésünknél erősebb teljesítményre lesz képes a magyar gazdaság idén. 

További információ:

Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu