2019 20 DEC.
Sajtóközlemények Erste Social Banking: a bankolás, ami igazán számít
  • Mintegy 45 ezer kelet-közép-európai munkahely köszönhető az Erste Social Bankingnak
  • Útnak indítása óta az üzletág a régióban harmincezer ügyfélnek nyújtott valamilyen segítséget
  • Magyarországon az elmúlt két évben 24 társadalmi szervezet kapott kedvező finanszírozást
  • A hazai programban segített szervezetek közel hatezer embernek tették jobbá az életét
  • A pénzügyi jólét fenntartását elősegítendő, a finanszírozáshoz pénzügyi oktatás is társul

Szisztematikusan bővíti social banking programját Kelet-Közép-Európában az Erste Csoport. A bank a Bécsi Közgazdaságtudományi és Üzletviteli Egyetemmel közösen kifejlesztett módszertant alkalmazva második alkalommal mérte fel, hogy social banking tevékenysége milyen hatást fejt ki a helyi közösségekre. A kelet-közép-európai régióban több mint 19 ezer, nehéz pénzügyi helyzetben lévő magánszemély, hétezer kisvállalkozás, 3100 hátrányos helyzetű (nagy arányú munkanélküliséggel, szegénységgel sújtott) térségben elindított vállalkozás, valamint 600 társadalmi szervezet férhetett hozzá az Erste Social Banking termékeihez és szolgáltatásaihoz. Az Erste összesen 235 millió eurónyi hitelt folyósított Kelet-Közép-Európában, 2018-ban és 2019-ben 65 millió eurót.

Az Erste célja, hogy a növekedés mindenkinél érezhető legyen. Jóllehet a szegénység aránya összességében 6 százalékkal csökkent Kelet-Közép-Európában tavaly óta, az Erste alappiacain – Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában – még ma is 14 millió ember él az elszegényedés árnyékában. Többségük alig tud megélni, a váratlan kiadásokat nem tudja fedezni, illetve híján van az olyan alapvető komfort-elemeknek, mint a fűtés vagy a szennyvízelvezetés.

Magyarországon az Erste Social Banking – megújulása után – két éve indult el, első lépésként a SEEDS Programmal, amely társadalmi vállalkozásoknak kínált mentorálást, tanácsadást és részben pénzügyi segítséget, hogy vállalkozásukat pénzügyileg stabilabb lábakra helyezhessék. Az Erste Social Banking Magyarországon eddig mintegy 3 millió euró értékben helyezett ki hitelt 24 ügyfelének, és a hatástanulmányok szerint 73 új munkahely létrehozása mellett összesen 570 állás megőrzésében jelentett segítséget. Az elmúlt években a social bankinggal kapcsolatba került közel ezer ember (társadalmi vállalkozás vezető, alapító) kapott segítséget, mentorálást, oktatást pénzügyei kezeléséhez, amelynek eredményeként – a felmérés szerint – az érintettek 72 százaléka került közelebb céljai megvalósításához. A nyilatkozatok szerint a magyar social banking ügyfeleinek 55 százaléka került jobb gazdasági helyzetbe a korábbinál, 48 százalékának sikerült kiterjeszteni kapcsolati hálóját és közel a felük állt készen arra, hogy új projektet vagy szolgáltatást indítson el a fejlődése érdekében.

Munkahelyteremtés kisvállalkozások, vállalkozók és civil szervezetek támogatásával

Az Erste Social Banking a partnerek változatos körével folytat szoros együttműködést, és a finanszírozástól kezdve a mentoráláson és a képzésen át több lehetőséget kínál. Az együttműködés nyomán biztosítható, hogy a finanszírozás fenntartható legyen és mérhető társadalmi haszonnal járjon: a régióban eddig 15 ezer új munkahely létrehozása és 30 ezer meglévő megőrzése köszönhető a programnak.

 

Indulása óta az Erste Social Banking a régióban 3100 kezdő vállalkozó és közel hétezer kisvállalkozás számára biztosított forrást, hogy hozzájáruljon a Kelet-Közép-Európa vidéki térségeiben a munkanélküliség enyhítéséhez. A vállalkozó ügyfelek harmada számára a kezdőhitel a munkanélküliségből kivezető, a saját vállalkozás létrehozását biztosító utat jelenti, aminek nem csak ők maguk a haszonélvezői, hanem mások is. Egy-egy kezdő vállalkozó átlagosan két további munkahelyet teremt a helyi közösségben. Az ilyen vállalkozók 50 százaléka számolt be arról, hogy az Erste segítsége nélkül lehetetlen lett volna a vállalkozás elindítása, vagy bővítése. Emellett az Erste az említett ügyfeleknek több mint 160 millió euró hitelt folyósított.

„A mikrovállalkozások számára az egyik legnehezebb feladat, hogy forrást szerezzenek ötleteik megvalósításához. A női vállalkozók számára az akadály még nagyobb, hiszen a nemi megkülönböztetéssel is meg kell harcolniuk. Az Erste segítségével azonban sikerrel tudtak beindítani és bővíteni például egy generációs kávézót Bécsben, egy birkafarmot Romániában, vagy csecsemőkre fókuszáló bioruházati boltot Horvátországban” – mutatott rá Peter Surek, a Social Banking üzletág igazgatója.

Magyarországon az Erste Social Banking olyan társadalmi vállalkozásokat juttatott finanszírozáshoz, mint a szekszárdi Ízlelő, amely így tudta Budapesten, a XII. kerületben megnyitni a 98 százalékban fogyatékossággal élőket foglalkoztató új éttermét. De segített a társaság a Kézenfogva Alapítvány Jupiter projektjének létrehozásában, ami az első olyan food truck lett a világon, ahol csak hátrányos helyzetű emberek dolgoznak. Finanszírozást kapott ilyen módon az Elevenszeg Szociális Szövetkezet is, amely ennek köszönhetően még több hátrányos helyzetű helybéli lakosnak adhat munkát létrehozva a helyi termékboltot reggelizővel és kávézóval.

 

„Hiszünk abban, hogy a jövő attól függ, mit teszünk érte” – hangsúlyozta Szalay Orsolya, az Erste Bank Hungary Social Banking vezetője, kiemelve: az Erste mind a hét országában támogatja a társadalmi vállalkozásokat szakmailag és anyagilag egyaránt. Az Erste Social Banking részlegei folyamatosan megosztják terveiket és tapasztalataikat egymással és a bevált megoldásokat adaptálják saját országaikban, így a jövőben Magyarországon is tovább bővülhet a tevékenységi kör. „Folytatjuk az eddig megkezdett szakmai együttműködéseket, és folyamatosan bővítjük a támogatotti kört, megtartva azt a nyitottságot a világra, amelytől emberi marad a kapcsolat a bank és a társadalmi hatásért dolgozók között” – tette hozzá.

A kelet-közép-európai régióban működő társadalmi szervezetek finanszírozása jelentősen nőtt az elmúlt években. A finanszírozott szervezetek száma 50 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban, a 2017/2018. évi 400-ról 600 fölé nőtt a számuk 2018/2019-re. A teljes hitelállomány 41 millió euróról 72 millió euróra bővült. A nagyobb mértékű finanszírozás 10 500 munkahely megőrzéséhez és 2300 munkahely létrehozásához járult hozzá a szociális szektorban. Az így létrejött munkahelyeken 60 százalékában társadalmilag kirekesztetteket alkalmaztak.

„Számos nonprofit szervezet és szociális vállalkozás nehezen jut banki hitelhez, mivel üzleti modelljük definíció szerint nem nyereségorientált, ezért a főbb bankok nem is tartják vonzónak. Alig kapnak támogatást az államtól, és az EU-támogatásokhoz sem nagyon férnek hozzá. A civil társadalom fejlődése korlátokba ütközik, ha a társadalom legnagyobb kihívást jelentő problémáival foglalkozó civil szerveztek és a társadalmi hasznosságú vállalkozások nem jutnak megfelelő forráshoz. Az igényeik kielégítése érdekében működőtőke-hitelt, áthidaló hitelt és beruházási hitelt is nyújtunk számukra” – vázolta Peter Surek.

 

Pénzügyi oktatás a fenntartható pénzügyi jólét biztosítása érdekében

Mivel a pénzügyi képzettség szintje általánosan alacsony a térségben, az Erste edukációs programjával segíti, hogy ügyfelei fenntartható és hosszú távú javulást érjenek el pénzügyi jólétükben. Az Erste az első lépéseket a Zweite Sparkassén, a „banknélküliek bankján” keresztül tette meg, amelyet az Erste Csoport és az Erste Alapítvány 2006-ban Ausztriában alapított, és amelyet önkéntesek vezetnek. A hatástanulmány szerint az Ausztriában és Szlovákiában végrehajtott, a pénzügyi befogadást célzó kezdeményezések több mint 19 ezer, pénzügyi nehézséggel küzdő embernek segítettek abban, hogy helyi nonprofit-szervezetekkel működjenek együtt. Az alacsony jövedelmű ügyfelek 76 százaléka számolt be arról, hogy már időben tudja teljesíteni rendszeres pénzügyi kötelezettségeit.

Az üzleti készségekre és a pénzügyekre vonatkozó tanácsadás az Erste vállalkozói ügyfeleinek is létfontosságú. Közülük 8500-an vettek részt képzésen és mentori programban, amelyek az online eszközöktől kezdve az egyéni támogatás nyújtásáig többféle formát felölelnek. Az üzleti képzésből és kapacitásbővítésből 2600 társadalmi szervezet kovácsolhatott tőkét. Tíz támogatott társadalmi szervezet közül kilenc jelezte, hogy jobban be tudják tölteni társadalmi küldetésüket: a kelet-közép-európai régió egészében immár 123 300, a társadalom által kirekesztett személyt tudtak részesíteni valamilyen támogatásban.

 

 

Sajtóosztály:

Carmen Staicu                                                                       Tel: +43 50100/11681                   E-Mail: carmen.staicu@erstegroup.com
Peter Klopf                                                                              Tel. +43 50100/1676                      E-Mail: peter.klopf@erstegroup.com
Martin Wende                                                                         Tel. +43 50100/11680                   E-Mail: martin.wende@erstegroup.com

A fenti sajtóközlemény holnapunkon is elérhető, a www.erstegroup.com/pressrelease címen.