Ismét az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Reuters előrejelzői versenyén. 2023 után 2024-ben is a bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról.

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen. A megmérettetésen a szakértők a főbb gazdasági mutatók (GDP, infláció, jegybanki alapkamat, folyó fizetési mérleg, költségvetési hiány) alakulásáról adnak előrejelzést minden hónapban. A versenyt az nyeri, akinek a prognózisai az év egészét tekintve a legközelebb álltak az adott tényértékhez – vagyis a legkevesebbet hibázott. 

Ez az egyik legrangosabb hazai elemzői verseny, amelyen lényegében az összes nagyobb kereskedelmi bank és kutatóintézet szakemberei részt vesznek. A megmérettetés évtizedes története során az Erste elemzői többször is álltak már a dobogó valamelyik fokán. A szakértők tavaly az első helyen végeztek a 2023-as évben adott előrejelzések pontossága alapján – ezt a teljesítményt sikerült megismételni 2024-ben is. 

Az Erste elemzői:

Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője 2004 óta dolgozik a pénzintézetnél, számos banki terület munkáját segíti makrogazdasági és bankpiaci előrejelzések készítésével, emellett az Erste Csoport elemzési tevékenységét is támogatja a magyar gazdasághoz, illetve a forint- és kötvénypiachoz kapcsolódó elemzésekkel.

Nagy János korábban a GVI-nél, később a Pénzügyminisztériumban szerzett tapasztalatot, majd 2021-ben csatlakozott az Erste csapatához. Elsősorban a reálgazdasági folyamatok elemzésére, és havi, valamint negyedéves mutatók előrejelzésére fókuszál, jól kiegészítve Nyeste Orsolya pénzügyi és monetáris kvalitásait.

 

További információ:

Pálosi Márta
Szenior kommunikációs szakértő
Erste Bank Hungary Zrt.
Marketing és PR igazgatóság
sajto@erstebank.hu